A magyar szőlőültetvények védelme közös felelősségünk.
2026-ban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elindítja az „Az ágazat jövőjét közösen védjük”
országos kommunikációs kampányt az aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée) elleni védekezés támogatására.
2025-ben országos összefogással léptünk fel a fertőzés terjedése ellen.
277 szemlecsoport dolgozott
több mint 1700 résztvevő vett részt a munkában
8691 hektár szőlőterület került ellenőrzésre
számos fertőzött tőkét sikerült időben azonosítani és eltávolítani
Az ellenőrzések során az is egyértelművé vált, hogy az elhagyott, nem művelt területek komoly növény-egészségügyi kockázatot jelentenek minden termelő számára.
Mit mutatnak a tapasztalatok?
• Az aranyszínű sárgaság a magyar szőlőtermesztés egyik legsúlyosabb kihívása, amely a borvidékek gazdasági életképességét, a helyi közösségek megélhetését és a magyar borkultúra hagyományait is veszélyezteti.
• A szemleprogram bebizonyította, hogy összefogással, szervezettséggel és szakmai odafigyeléssel hatékonyan lehet fellépni a fertőzés terjedése ellen.
• Megerősödött a szakmai és közösségi együttműködés a borvidékek között.
• Az akció nemcsak növény-egészségügyi, hanem közösségi siker is: a résztvevők együttműködésének köszönhetően a magyar szőlő- és borágazat védelme új szintre lépett.
A védekezés azonban nem egyszeri akció. Folyamatos jelenlétet és fegyelmezett együttműködést igényel.
Ezért 2026-ban új szakasz kezdődik, és a tavaly megkezdett munkát még szervezettebb keretek között folytatjuk.
A kommunikációs kampány főbb elemei:
✔ nem művelt ültetvények tulajdonosainak felszólítása
✔ kötelező szemlecsoport-részvétel a hegyközségi tagok számára
✔ szemlecsoportok alakulásának nyomon követése
✔ oktatási és e-learning anyagok
✔ webináriumok és szakmai tájékoztatók
✔ előrejelzésen alapuló kötelező növényvédelem kommunikációja
✔ tájékoztatás a kényszerkivágások eljárásrendjéről
A szőlő egészsége a bor jövője.
Az ágazat jövőjét közösen védjük.
Kövesse oldalunkat – a részletek hamarosan érkeznek.