Talajápolás megfelelő időben és megfelelő módon

A talajművelés a szőlőtermesztés fontos része, és vitathatatlan a terméshozamra, a szőlő egészségére és a bor minőségére gyakorolt hatása. A művelet lényege, hogy a talajt úgy kezeljük, hogy a szőlő számára szükséges tápanyagokkal és vízzel lássuk el a növényt, és ezáltal a lehetőség szerint a legjobban elkerüljük a stresszállapot kialakulását.

A megfelelő talajápoláshoz nemcsak az adott művelőeszközök és művelési eljárások ismeretére van szükség, hanem figyelembe kell venni az éghajlati és talajviszonyokat is. Ezért nem lehet általános, minden területre érvényes talajművelésről beszélni. Ami az egyik talajtípuson és termesztési körzetben megfelelő, az egy másik talajtípuson és borvidéken már negatív hatású lehet, és ami az egyik évben sikeresnek bizonyult, az a következő évben túl intenzív vagy túl extenzív lehet. A talajápolásnak nemcsak a termőhelyhez kell igazodnia, hanem az éghajlati és talajviszonyokhoz megfelelően rugalmasan alkalmazkodnia is kell. A szőlőültetvények sorközeinek jó és állandó járhatósága, gyomszabályozása mellett a talajművelés legfontosabb célja a talaj kiegyenlített víz- és tápanyag-ellátásának biztosítása. Szoros összefüggés van azonban a talaj nedvessége, a művelés időpontja, intenzitása, és a talajban lévő tápanyagok rendelkezésre állása, illetve a talajrészecskékből való felszabadulása között, melyet a művelés során szem előtt kell tartani.

A szőlőtermesztésben sokféle talajművelési rendszer létezik. Különbséget kell tenni a sorok füvesítése, ugaron tartása és a talaj takarása között. A sorközök füvesítése lehet állandó, minden sorközre kiterjedő vagy részleges, azaz minden második sorközben van zöld növényzet, melyet kétévente váltunk. A takarónövényzettel való borítottság lehet időszakos is, vagyis csak a téli időszakban van takarónövényzet a sorközökben, melyet tavasszal mulcsozunk. Ezenkívül különbséget kell tenni a vetett és a természetes növénytakaró között.

A sorközök ugaron tartása azt jelenti, hogy növényborítás nincs a talajon, egész évben folyamatos mechanikai talajművelést végeznek a sorközökben, ezáltal a talajfelszín nyitott, vagyis az éghajlati hatásoknak, evaporációnak jobban kitett, kevésbé védett, az erodálódás folyamata is felgyorsul. A sorokban kémiai gyomirtást alkalmaznak, mely tovább gyorsítja a talajszerkezet romlását és a talajbioszféra csökkenését. A herbicidek mikrobiológiai úton többnyire lebomlanak ugyan, viszont a kezelést követően a talajélet részlegesen inaktiválódik, és a mikroorganizmus-populációban eltolódás következhet be. A gyomirtó szerek használata befolyásolhatja a mikrobiológiai közösségek struktúráját és működőképességét, a toxikusságuk és a metabolizmusuk/lebomlásuk a talaj kémiai szerkezetétől, az alkalmazási mennyiségtől, gyakoriságtól és a mikroszervezetek faji, törzsi, élettani tulajdonságaitól is erősen függ. Mivel a talaj termékenységéért nagyrészt a talajban élő mikroorganizmusok felelősek, a herbicidek hatására a populációk egyensúlyában bekövetkezett változások fontos ökológiai következménnyel járhatnak. A herbicidek általában a talaj funkcionalitása szempontjából fontos Rhizobium-fajokat, nitrifikáló baktériumokat, Actinomycetes-fajokat, illetve a szerves anyagok degradációjában részt vevő szervezeteket érintik a legjobban (Magyar, 2019).

A talajtakarást olyan területeken alkalmazzák, amelyek kiszáradás vagy erózió veszélyének vannak kitéve, és ahol a zöldítés nehezen alakítható ki. Takaróanyagként általában szalmát vagy faforgácsot használnak. A sorok alá törkölyt is tehetünk, mely nemcsak az evaporációt csökkenti, hanem a gyomok kelését is gátolja.

A talajművelési eljárásokat az adott termőhely adottságaihoz kell igazítani, melynél fontos szerepet játszik a talajtípus, alapkőzet, talajszerkezet; a talaj víztároló kapacitása; a csapadék mennyisége és eloszlása; a hőmérséklet és a napsugárzás; a lejtőszög és a lejtésirány; az eróziós hajlam; valamint a járhatóság.

A globális felmelegedés a talajápolás újragondolását is kikényszeríti. El kell mozdulnunk a múlt nagyrészt merev talajápolási rendszereitől, mert az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási körülmények a korábbi termesztési gyakorlattól eltérő alkalmazkodási stratégiákat igényelnek. A talajműveléssel szemben támasztott várható jövőbeni igények a következők:

• nagyobb rugalmasság a talajművelésben tavasszal és nyáron,
• különböző talajművelő eljárások alkalmazása tavasszal, nyáron és ősszel/télen,
• minden egyes sorköz füvesítése a téli nyugalmi időszakban,
• a talaj fokozott árnyékolása, különösen a kiszáradás veszélyének kitett területeken.

A tavaszi és kora nyári talajművelés célja a talaj vízkészleteinek megőrzése, a szárazság okozta stressz csökkentése és a növényzet nitrogénellátásának biztosítása. A téli talajtakarás vetett fűkeverékkel vagy természetes gyomflórával elengedhetetlen. Jelentősége abban áll, hogy csökkenti a nitrát-nitrogén őszi-téli mineralizációját, valamint segít megkötni a nitrát-nitrogént és ezzel minimálisra csökken a kimosódás. A vetett téli keveréket a növekedési erélyétől függően a tavasz folyamán időben mulcsozni kell. A mulcsréteget egy ideig rajta lehet hagyni, hogy csökkentse a talajból történő vízpárolgást, és átmenetileg elnyomja a gyomnövények növekedését. Majd az ezt követő sekély bedolgozás segíti a mineralizációt és hozzájárul a szőlő tápanyagellátáshoz a nyári időszakban. A talajlakó mikroorganizmusok tevékenysége révén a rendelkezésre álló szerves anyag nitrogéntartalmának 1, kedvező esetben akár 4%-a is feltáródhat. A feltáródó nitrogén mennyisége évente kb. 50-150 kg/ha.

A fedetlen sorközöket is csak sekélyen szabad lazítani. A sekély művelés a talaj hajszálcsöveit zárja le, csökkentve ezzel a talajban lévő víz elpárolgását. Továbbá szabályozza a gyomok csírázását, növekedését, és serkenti a mineralizációt. A túl gyakori és mélyebb (>15 cm) talajművelés nem tanácsos, mivel fokozott nitrogén-felszabadulással jár, ezenkívül az evaporáció mértéke is nő, mely negatív következményekkel jár. A tél folyamán hullott csapadékot meg kell őrizni a talajban azért, hogy a szőlő jobban bírja a nyár eleji szárazságstressz-fázisokat. Túl mély talajművelés eredményeképpen a talajból történő vízpárolgás szükségtelenül megnövekszik. A másik fontos tényező, hogy talajművelést a szőlő nitrogénigényéhez kell igazítani. Az első talajművelést rügyfakadáskor vagy röviddel utána végezzük, a másodikat pedig zöldborsó nagyság elérésekor, röviddel a fürtzáródás vége előtt. A szőlőnek a legnagyobb nitrogénigénye a kihajtás és a virágzás után, a fő bogyónövekedési fázisában van, amikor intenzív a sejtosztódás. Ezután a nitrogén-felhasználás csökken. Mivel minden egyes talajművelés a mineralizáció révén fokozott nitrogén-felszabadulást okoz, a talajművelés időpontját az adott fenofázis nitrogénigényéhez kell igazítani.

A tartós talajtakarást mindenképpen röviden kell tartani azért, hogy a zöldítő növények vízfogyasztását korlátozni tudjuk. Ha nitrogéntrágyázást végzünk, figyelembe kell venni, hogy a takarónövényzet is felveszi a kiadagolt tápanyagot, melynek hatására a növekedése erőteljesebbé válik és a vízfogyasztása is emelkedik. Egy intenzívebb mulcsozással, és a levágott zöld növényi részek bedolgozásával a bomlási folyamatok révén felszabaduló nitrogén a szőlő gyökereihez hamarabb eljut. Ennek azonban az a hátránya, hogy nem tudjuk a leellenőrizni, hogy valóban lezajlott-e a mineralizáció, és ha száraz aszályos időszak következik, akkor az ásványosodási folyamat lelassul, illetve korlátozottá válik. Ha csapadékos az ősz, akkor a mineralizáció felgyorsul és nemkívánatos nitrogéntöbblet alakulhat ki a talajban a vegetáció végére, melynek következménye a szőlő elhúzódó növekedése, a vesszők beérésének csökkenése és a fagyérzékenység fokozódása. Ebből következik, hogy ha mindenképpen szükséges pótolni a nitrogént, célszerű az úgynevezett Cultan-módszert alkalmazni, mely azt jelenti, hogy csak a sorok alatt, a tőke mellé juttatjuk ki a megfelelő tápanyagmennyiséget a talajba injektálva. Aszályra hajlamos területeken azonban a takarónövényezet növekedését tárcsás boronával, ásógéppel vagy mulcsozóhenger alkalmazásával korlátozhatjuk. Ezt a beavatkozást azonban korán, megelőző intézkedésként kell elvégezni. Ha már bekövetkezett az aszályos időszak, ezek az eszközök már nem képesek áthatolni a megkeményedett talajon. Ráadásul, ha az aszály okozta stressz már látható, ezek az intézkedések a legjobb esetben is csak csekély eredményt hozhatnak.

A nyár közepén és végén végzett talajápolás célja a talaj víztartalékainak megőrzése mellett, hogy ne segítsük elő túlzottan a mineralizációs folyamatokat. Az érési szakaszban történő nagyobb mértékű nitrogén-felszabadulás negatív hatással van a szőlő egészségére és a bor minőségére, ezenkívül a vegetációs időszakot is kitolja. Ezért a takarónövényzet bedolgozása a talajba ebben az időszakban már nem ajánlott, ezáltal elkerülhető a nitrogéntúlsúly.

A legnagyobb ökológiai kárt az őszi és téli talajművelés okozza. Sajnos még mindig vannak olyan gazdaságok, ahol intenzív és mély talajművelést végeznek a szőlőültetvényeikben közvetlenül ősszel vagy tél elején. Ez nemcsak az eróziót segíti elő, hanem az egyre melegebb és csapadékosabb telek miatt a mineralizációt, és ezáltal a nitrogén-felszabadulást is fokozza. Mivel a növények ebben az időszakban nem vagy csak kevés nitrogént vesznek fel, és a talajművelés után nem marad növényzet a sorközökben, amely a nitrogént fel tudná venni, elkerülhetetlen a nitrát formájában történő nagyobb mértékű kimosódás is. Ha a klímakutatók előrejelzései szerint enyhe és csapadékosabb télre lehet számítani, ebből következik, hogy a szőlőültetvényekben a nitrátkérdés továbbra is kardinális probléma marad. Ezenkívül fokozódik a lejtős területeken az erózió, a homoktalajokon a defláció, csökken a humusztartalom és hosszú távon a talaj termékenysége. A gyakori talajműveléssel együtt nagy mennyiségű CO₂ is felszabadul, mely a légkörbe kerülve hozzájárul a globális felmelegedéshez.

A könnyen felmelegedő, napsütésnek kitett, könnyű talajok esetében a globális felmelegedés következményei jobban érezhetők lesznek. A csekély vízmegtartó képességű talajoknál, mint például a homok, az erős napsugárzás, a talaj felmelegedése, a nagymértékű evaporáció jelentős negatív hatással lesz a szőlőre, amelyet az utóbbi években (2020, 2021) már tapasztalhattunk. Augusztus elejére már aszálytüneteket mutattak az ültetvények, elsősorban a fiatal telepítések és a túlterhelt parcellák. A gazdaságos termelés érdekében fontos a korábbi talajművelési eljárások és szokások átértékelése talaj párologtatásának csökkentése, a víztároló kapacitásának növelése, és a napsugárzás mérséklésének érdekében. Jó lehetőséget kínálnak a talaj takarására a nedvesség megőrzése és a talajhőmérséklet szabályozása céljából az alacsonyabb nitrogéntartalmú szerves takaróanyagok, mint például a faforgács. Ennek különösen ott lehet jelentősége, ahol nincs lehetőség csepegtető öntözésre.

Dr. Németh Krisztina

MATE SZBI Kutatóállomása, Kecskemét