Polctükör magyar borokból

Zajlik a forgalmazói, áruházi borok Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által szervezett bírálata, melynek elsődleges célja a magyar borok hitelességének növelése a minőség ellenőrzésével. Fontos látni, hogy milyen tételek jutnak el a kereskedelmi láncokba, milyen termékekkel találkozik a fogyasztó a polcokon. Az igaz, hogy minden bor rendelkezik minősítéssel, de valóban azok a tételek kerülnek-e palackba, amelyek azt megkapták? Az is megesik, hogy némelyiküket egy-két év múlva még mindig ott találjuk a boltokban, s jó lenne tiszta képet kapni arról, milyen állapotban vannak. A vizsgálat legfőképpen arra vonatkozik, hogy a terméknek van-e hibája, illetve rendelkezik-e élvezeti értékkel.

A nagy kereskedelmi láncokban széles a magyar borválaszték, ezeken keresztül szinte a teljes hazai borkínálat áttekinthető. Függetlenül a kiszereléstől, mindenből beszerzünk két-két palackkal. Három nagy áruházláncon, több száz mintán és többnapi bírálaton túl sok tanulságot lehet levonni. A bírálatok az árak figyelembevétele nélkül történnek. Nem jó megközelítés az, hogy ha valami olcsó, az nem jó, illetve fordítva. Kétféle szempont maradt: van-e hibája, és van-e élvezeti értéke.

Fontos kérdés, kinek mit jelent az élvezeti érték, de a bírálatban részt vevő négy-öt szakember egyhangú döntése alapján alakul ki az egységes kép. A bizottságokban olyan gazdák ülnek, akik maguk is készítenek bort, a termékpályáról átfogó képpel, piaci ismerettel rendelkeznek. Alkalmanként más-más szakemberek vizsgálják a borokat. Szakmaközi szervezetként felhatalmazásunk van arra, hogy ne csak mendemondákra hagyatkozzunk, hanem pontosan lássuk, milyen borok kerülnek forgalomba. Az eddigiek azt mutatják, sokkal jobb a kép, mint amire előzetesen számítani lehetett.

A legjobb benyomás egyértelműen a fehérborokról alakult ki, ahol szinte egységesen jók a vizsgált tételek. A rozéknál tapasztaltuk, hogy beragadtak a polcokon idősebb évjáratok, amit elsősorban az áruházláncoknak kellene tudni kezelni. Arra is volt példa, hogy friss töltésű tételeknél komoly borhibát találtunk, ám általánosságban elmondható: az új évjáratú rozéborok esetében nem találkozni kiugró hiányossággal.

Ugyanakkor a vörösborok esetében kevésbé biztató az eddig kialakult kép, sok még a teendő. Tudjuk, a Kékfrankos, a Kadarka soha nem lesz vezérfajta, ám ha azt akarunk belőlük csinálni, akkor egy 1500 forint fölötti palackos tételnél jelentősen kell javítani a minőségen. Az egyértelmű, hogy a vörösboroknál van tere a fejlődésnek.

Vizsgáljuk a palackozási dátumot, amiből sok információt lehet leszűrni. Eddigi tapasztalataink alapján elmondható, inkább az jelenti a problémát, hogy eleve hibásan került palackba a bor, illetve jellemző néhány rozénál, hogy már nem kellene a polcon lennie.

A hibás borokról, ha azok nem kerülhettek volna forgalomba, visszajelzést kap a termelő. Szerencsére nagyon kevés ilyet találtunk. Ezen keresztül kirajzolódik egy trend, amiből tanulhat, következtetéseket vonhat le a borászat. Ahol viszont az élvezeti értékkel van gond – ami sokkal szubjektívebben mérhető –, el kell döntenünk, hogy érdemes-e felhívni a gazda figyelmét vagy sem. Ugyanakkor mindenképpen jelezni kell a termelő felé: törekedjen arra, hogy ma már nem elég, ha a bor nem hibás, hanem adjon pozitív élményt a fogyasztónak. Tisztában vagyunk azzal is, hogy ha problémát tapasztalunk, az nem feltétlenül jelenti, hogy a termék eleve ilyen volt, a negatívumok a rossz tárolás közben is kialakulhatnak.

Kérdés, hogy az áruházak igényt tartanak-e az eredmények megosztására. Az ellenőrzést általában üdvözlik az üzlethálózatok, mivel nem mindegyiküknél feltétele az érzékszervi bírálat annak, hogy az adott bor bekerüljön a kínálatukba.

Frittmann János