Pezsgőkonferencia és Pezsgőünnep szeptember 6-án Etyeken! – Megtudhatjuk, hogy látnak bennünket Champagne-ból

A hatodik etyeki PEZSGŐKONFERENCIA fókuszába idén a Pezsgő márkaépítést és eredetvédelmet állították a szervezők. A szakmabeliek sokat tanulhatnak majd egymástól és a szakemberektől a vásárlói szokások, pezsgőfogyasztási trendek, borvidéki eredetvédelmi tapasztalatok témakörében, de a buborékos italok szerelmesei is megtalálják a számításukat a kóstolós masterclassok és a Pezsgőünnep révén. 

Szeptember 6-án a hivatalos megnyitó után egy kormánybiztosi előadással és egy egyetemi professzori prezentációval kezdődik az idei Pezsgőkonferencia. Rókusfalvy Pál és Dr. Törőcsik Mária két egymással várhatóan számos ponton összefüggő előadása pezsgőfogyasztási trendeket és vásárlói szokásokat elemez majd, amely információk nélkülözhetetlen alapját képezik a termelők termékfejlesztési tevékenységének.

Az eredetvédelem ugyanis a minőség és a piaci siker feltétele és garanciája, ezért is áll ez a téma az idei esemény fókuszában: Kalocsai László, Babarczi László, Egly Márk és Gál Péter jóvoltából megismerhetjük a tokaji, etyeki és sümegi tapasztalatokat és megvizsgálják a témát az Agrárminisztérium szemüvegén keresztül is.

Különösen izgalmas, hogy Laura Collard jóvoltából azt is megtudhatjuk, hogyan látnak bennünket Champagne-ból, amelyet követően viszont Tüű Péter WSG-okleveles Champagne-szakértő, kétszeres magyar sommelier bajnok jóvoltából megkóstolhatunk „kinti” eredetvédett pezsgőstílusokat.

Persze nem marad el a sokak szerint legizgalmasabb rész az interaktív kerekasztal-beszélgetés sem: érdemes lesz bekapcsolódni Hernyák Tamás (Hernyák Birtok), Lippai Mihály (Virtu Étterem), Dr. Molnár Péter (Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa) és Rozsnyói Krisztián (Fine Brands Company) magyar eredetvédett pezsgők jövőjét kutató vitájába.

Az esemény legszebb része pedig vitathatatlanul a Budapest szőlőskertjében, az etyeki szőlős környezetben tartott fantasztikus kóstolókat ígérő Pezsgőünnep és Open Bar. Az érdeklődők számos jegytípus közül választhatnak, érdemes lecsapni az utolsó helyekre! A részletes program a konferencia weblapján böngészhető.

 

 

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

www.pezsgokonferencia.hu

Facebook

További információ, interjúszervezés:

produkcio@roxer.hu