Nemesítés és fajtahasználat: kényszer vagy megoldás?

A szőlő- és borágazatot ért számtalan kihívás közül talán a legnagyobb a klímaváltozásra adott válaszok, s alig mögötte a fogyasztók elvárásának való megfelelés. Míg az első esetben szembesülünk a vegetációban megjelenő fagyokkal csakúgy, mint a nyári hőséggel, a lerövidült tenyészidővel, a munkaszervezési kihívásokkal vagy a borászati problémákkal, addig az élelmiszer-biztonság, és a megváltozott fogyasztói szokások ugyancsak próbára teszik a szakma szereplőit.

Milyen válaszokat lehet adni a nemesítés és a fajtahasználat oldaláról? Erről kérdeztük Varga Zsuzsát, a MATE  Szőlészeti és Borászati Intézetének helyettes vezetőjét, tanszékvezetőt, és Molnár Ákost, a HNT elnökségi tagját, a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetségének elnökét.

„Korábban egészen más céljai voltak a termesztésnek, ebből adódóan az új fajták előállításának, a fajtaválaszték lecserélésének is. A kilencvenes évek elején érdekes változás következett be, amikor 180 fokos fordulattal a minőségi termelésre álltunk át. Mindenki a magas mustfokokra, a korábbi érésre és a hozzá tartozó egyéb értékekre, adott esetben egy különleges ízre kezdett koncentrálni. Ez a tendencia szépen ki is forrta magát húsz év alatt, és úgy érezhettük, hogy belenevelkedtünk a minőségi szőlőtermesztés világába. Közben elkezdett karcsúsodni a hazai nemesítői bázis vagy legalábbis annak a háttéranyaga. Ugyanakkor egy nagyobb csapás érkezett az elmúlt években, ez pedig a klímaváltozás, aminek a hatásait mindenki érzi. Ennek következtében a nemesítésnek már nem csak a minőségre kell koncentrálnia, inkább azt mondanám, hogy az eddig megszokott vagy hitt minőségnek az ellentétére kell felkészülnünk. Az egyik irányból azt gondolom, hogy ez esélyt adhat a régen elfeledett és nem fajtává vált fajtajelölteknek is. Tehát nem kell teljesen a nulláról indítanunk mindent. Ebből a szempontból optimista vagyok” – hívta fel a figyelmet Varga Zsuzsanna, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézetének helyettes vezetője, tanszékvezető.

Vannak tartalékban olyan fajtajelöltek, melyek korábban különböző indokból, például a túlzottan magas savtartalmuk vagy késői érésük miatt esetleg B listára sorolódtak. Ismereteink szerint a kutatóállomásokon megtalálhatók ilyenek, s ezeket érdemes lenne újra vizsgálatok alá vonni, hogy mit tudnak most. Mert azok a fajták, melyek állami elismerést nyertek évtizedekkel ezelőtt, éppen nem ezekre a kihívásokra lettek felkészítve.

„Szeretném leválasztani a fajtaválasztás vagy fajtanemesítés kérdését az innovatív fajtákról, az ellenálló képesség kérdéséről, ami egészen különálló irány. Nem szabad összemosnunk a minőségi szőlőtermesztéssel, a minőségi szőlőtermesztésre nemesített vinifera-fajták kérdésével. De mindenképpen esélyt kell adni ezeknek a fajtajelölteknek is. Nagy kérdés, hogy a minőségi szőlőtermesztés és a klímaváltozás metszéspontjára szabad-e bármiféle új kérdést felvetni nemesítési szempontból. Azt gondolom, hogy erőforrás-pazarlás lenne, hiszen itt érdemes a honosításokban is gondolkodni. Ami máshol már bevált, az lehet, hogy majd nálunk is be fog válni. A régi fajták nemcsak nemesítési alapként jöhetnek szóba, a megújulás fajtáiként is kell tekintenünk rájuk. Korszerű termesztéstechnológiával megtámogatva ezek a fajták működőképesek lehetnek, jó minőséget adnak, mennyiségben pedig kordában tarthatóak. Ugyanakkor nem ismerjük őket a korszerű borászati technológia szempontjából. Viszont amit tudunk róluk, az a késői érés, a magasabb savtartalom, a visszafogott mustfok, ezek mind vonzó tulajdonságok a 21. század elején” – magyarázta a szakember. Szinte a Kárpát-medencei fajták teljes gyűjteményét fel lehetne sorolni, egy próbát megérnének, példaként a Kunsági borvidékről a Pozsonyi fehéret, a Kövidinkát említette. Ez utóbbinál a negatív megítélésről nem a fajta tehet, hanem a nagyüzemi szőlőtermesztés béklyója került rá. Az Észak-Dunántúlon a Sárfehér vagy adott esetben az Ezerjó is potenciális befutó lehet. Ezekre lehetne alapozni is, csak valahogy kommunikálni kell a régi fajtákat, lehet köréjük történetet építeni.

Ha a fajtaadaptációt nézzük, a tőlünk délebbre eső területek hasznos ismeretforrások lehetnek, mert ha nem is meghatározóan nő az átlaghőmérséklet, de bizonyos kihívások, például a napperzselés, a forróság, a fürtök árnyékban tartása, hogy kénytelenek leszünk-e öntözni, és hasonló nehézségek biztos, hogy a gyengébb talajadottságú és egyébként nálunk valóban forróbb éghajlattal rendelkező országoktól jól elleshetők. Az nem mondható ki, hogy van egy kőbe vésett minta, amit követni tudunk majd, de biztos, hogy a déli országoktól megtanulhatjuk az idén tapasztalt forró és aszályos körülményekre adott válaszokat.

„Fajtavizsgálatok hazánkban is zajlanak, nekem elsősorban Badacsonyra és Kecskemétre van rálátásom, és mindkét kutatóhelyen megpróbálnak a saját viszonyaikhoz igazított kísérletekkel foglalkozni. Amit érdekes módon én szeretnék még az eddigiekhez pluszként hozzátenni, az az alanyok kérdése. A klímaváltozás kapcsán mindig az jut eszünkbe, hogy mi lesz a termőfajtákkal, hogyan készüljünk fel az öntözésre. Ám, mivel a föld alatt van, kevésbé foglalkozunk az alanyhasználattal. Ez lehetne még egy kiemelt kutatási irány, akár országos szinten is. Kezdjünk el alanyfajtákban gondolkodni, nem csak öntözésben és termőfajtákban. Izgalmas terület, ami kulcsa is lehet a jövőnek. Nem feltétlenül alanynemesítésről beszélek, hanem próbáljuk ki, teszteljük, nézzük az alanyokat különböző termőhelyeken. Azt látjuk, hogy a különböző alanyfajták akár a szárazsággal, akár a rájuk oltott nemes növekedésével is komoly támogatást jelenthetnek. Erre vonatkozóan vannak a kecskeméti kutatóállomáson Generosa alanyhatás-vizsgálatok. Öt vagy hat alanyfajtáról van szó, zajlanak a rügytermékenységre, a termés mennyiségére vonatkozó adatfelvételezések, s vannak borászati előzetes kísérletek is. Az lenne a végcél, hogy borként is meg lehessen ítélni, hogy melyik alanyfajta mit tud” – jegyezte meg a tanszékvezető.

Ma a telepítési támogatást jellemzően importból származó oltványokból elégítjük ki, így az ottani kínálatnak ki vagyunk szolgáltatva. Ez érzékenyen érint bennünket, mert csak helyspecifikusan tudunk alkalmazkodni, figyelembe véve a speciális kontinentális klímát, ami hazánkban van, és az itt tapasztalható változásokat. Sehol a környékünkön nem ennyire szélsőségesek és drámaian izgalmasak a változások, mint nálunk. A forróság és a perzselés nem fog állandósulni, de jelentkezhet, akárcsak a fagy vagy a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék. Nálunk pontosan ez a változatosság az, ami kiszolgáltat bennünket, éppen ezért nem szabad egyutas módszerekhez ragaszkodnunk, hanem a sokszínűségre, a változatosságra, az alkalmazkodóképességre kell fókuszálni. Fajtaválasztékban, de ezzel együtt termesztéstechnológiában is fel kell készülni. Lelevelezünk-e vagy sem, miként rendezzük a lombozatot, hogyan végezzük a növényvédelmet? Nekünk még alkalmazkodóbbnak kell lennünk, mint Európa más szőlőtermesztőinek. „Nemesítői munkára szükség van, viszont nem minden szegmens esetében. Nem nekünk, magyaroknak kell az összes problémát megoldanunk. Ugyanakkor egy olyan fontos pontot érintenék, amikor még hangsúlyosabb az alkalmazkodás, az ellenállás, a tőkék kondíciója: ez a környezettudatos művelési irányzatok kérdése, a bio-, az integrált, az öko- vagy a biodinamikus gazdálkodás. Ez az a terület, amikor nem egyszerűen a klímaváltozáshoz, hanem vele együtt a kórokozók, kártevők nyomásához is megpróbálunk igazodni, ez egy olyan irányzat, amivel szerintem hazai szinten is érdemes foglalkozni. A többi talán megoldható más forrásból, vagy legalábbis a már rendelkezésre álló biológiai alapok, a fajtagyűjtemények ezekre a kérdésekre komolyabb választ adhatnak. Azt gondolom, hogy túlzott erőforrás-pazarlás lenne arra nemesítési programot indítani, hogy sima termőfajtákat létrehozzunk, már azért is, mert egy új név bevezetése vagy ismertté tétele is nehézségbe ütközne.”

A borvidékek sokszínűségéből előnyt lehet kovácsolni, de itt is szükség lenne valamiféle átrendeződésre. Érdemes elgondolkodni, hogy felmeneküljünk-e a hegyre vagy helyezzünk a fókuszba olyan dűlőket, melyek például a hűvösségük miatt korábban a minőségi besorolás tekintetében hátrébb kerültek. A sokszínűség értékünk kell, hogy legyen, nem véletlenül jött létre huszonkét borvidék.

Az alkalmazkodásnak a változatosság az egyik alapja. Ha túl egysíkúan gondolkodunk, termelünk, az kiszolgáltatottá tesz bennünket. Elég csak a klónkérdésre gondolni, ahol mindig is a poliklón ültetvény volt az álomszerű elképzelés. A kulcs a sokszínűségünkben, a sokfajtájúságunkban, a sok-borvidékűségünkben rejlik, csak ügyesen kellene ezeket összepárosítani és megtalálni, hogy mi hol szerepel a legjobban.

Ugyanakkor azt a réteget is ki kell szolgálni, amelyik a biztosra akar menni, akárhonnan is emel le egy palack Sauvignont, akkor ő ugyanolyat akar inni, arra koncentrál. A finomságokat kereső fogyasztókat pedig megtaláljuk mással. A világfajtákban is az értéket keressük, ezek a biztos befutók, másként reagálnak a klímaváltozásra, újra kell tanulnunk.

„A nemes fajták vizsgálatát vagy felkarolását a nagyobb fajtagyűjtemények tudják elvégezni, mint például Pécs vagy Tarcal. A mi lehetőségünk inkább a helyi sajátosságok kidomborítása. Pécs a maga szubmediterrán adottságaival olyan szempontból biztosít ideális körülményt, hogy homogenizálja a fajták tulajdonságait, így jól össze tudjuk egymáshoz képest hasonlítani őket. Tarcal pedig a hegyaljai sajátosságaival megint csak nagyon jó összehasonlítási alapot ad a helyi körülményekhez. Nálunk, Badacsonyban inkább azt lehetne kihangsúlyozni, hogy a vulkáni eredetű talajok borvidékeinek milyen lehetőségei adódhatnak a jövőben, milyen fajták irányába érdemes elmozdulniuk, ahol talán a legérzékelhetőbb a szubmediterrán átalakulás, annak előnyeivel, hátrányaival együtt. Úgy tűnik, lassan a vulkáni talajok sem képesek kompenzálni a szárazságot, illetve a forróságot. Kecskemét pedig, mondanom sem kell, hogy az alföldi termőhelyhez való alkalmazkodás ideális tesztterülete. Ott viszont a szélsőséghez való alkalmazkodást és az arra alkalmas fajtákat teszteljük. Ott nem lenne értelme ennél szélesebb fajtavizsgálatokat végezni, hiszen nem akarunk mindent a Kunságra árasztani.”

A tőkeművelési módokat tekintve még nem mutatkozott az a kényszerű igény, mint tőlünk délebbre, hogy feltétlenül árnyékba tegyük a fürtöket, átalakítsuk a teljes művelésmódot, hogy ezáltal meg lehessen védeni a termést. Ezen a területen még nem látunk változásokat. Helyette itt van a munkaerőhiány, a gépesíthetőség és egyéb szempontok, melyek a művelési módokat befolyásolhatják. Nem szabad szélsőségekben gondolkodnunk és elítélnünk, vagy épp piedesztálra emelnünk sem művelésmódokat, sem fajtákat. Húsz évvel ezelőtt mintha tűzzel-vassal irtani próbáltuk volna az egyes függöny művelést. Az akkori elvárásaink szerint az gyengébb teljesítményű, vagy sok kifogásolnivalóval terhelt művelésmód volt. Ehhez képest sok minden változott. „Gondoljunk bele, hogy árnyékban tartja a fürtöket, sokkal kevesebb vagy legalábbis más a zöldmunkaigénye. Ha nem is azt mondom, hogy hozzuk vissza újra és mindent vigyünk fel újra függönyre, de kiegészítő lehetőségként ezekben a kihívással teli időkben plusz eszközünk lehet” – hangsúlyozta Varga Zsuzsanna.

„A szőlő, mint tudjuk, genetikailag variábilis növény, és ezért széles lehetőség áll rendelkezésre, hogy a változó körülményekhez adaptálódjon. Viszont egyetlenegy hendikepje van, ugyanis a nemesítési munka pillanatnyilag lassabb, mint amennyire változnak a külső körülmények. Most nem is az emberi tényezőkről, magyarul a fogyasztói igények változásáról szeretnék beszélni – bár az is nagyon fontos, és a fajtaválasztékkal, fajtanemesítéssel azt is befolyásolhatjuk –, hanem a változó éghajlati viszonyokkal kellene elsősorban foglalkozni. Azt lehet látni, hogy az emberek 95 százaléka mára elhiszi, hogy a klímaváltozás létező valóság. Ez viszont nem feltétlenül azt jelenti – bár éppen az idei nyár tekintetében ezt furcsa kijelenteni –, hogy nagy lesz a meleg, hanem hogy a szélsőségek gyakoribbá válnak. Bár a csapadékmennyiség lehet, hogy ugyanannyi marad, de az eloszlása más. Nagy valószínűséggel lesznek olyan évek, melyek rendkívül csapadékosak lesznek, más évjáratok viszont túlzottan forróak és szárazak, mint például az idei. Erre nagyon nehéz felkészülni. Az is megfigyelhető, hogy a vegetációs idő le fog rövidülni, a tenyészidőszakban mért hőösszegek lényegesen magasabbak lesznek, a szüreti idő előbbre jön. Azt is látni kell, hogy a Közép-Európában megszokott borízlés, borstílusok alapanyagának más lesz az érésdinamikája, és el fognak tolódni az ízanyagok, megjelenik a fenolosság, a savak elégnek… Ezeket genetikai eszközökkel, azaz nemesítéssel meg lehet változtatni” – hangsúlyozta Molnár Ákos. A HNT elnökségi tagja példát is hozott, a Rajnai rizlingnél Németországban soha nem okozott problémát a napégés, mostanában pedig már több évjáratban is tapasztalták. A rózsaszínű bogyóhéjú Rajnai rizling nagyon ritka változat, de megfigyelték, hogy ez a héjszín a napégésnek jobban ellenáll, miközben az eredeti, általunk megszokott Rajnai rizlinghez hasonlatos íz-aroma anyagokat meg tudja tartani. Mint meséli, Chardonnay-ból is létezik ilyen, ám ezek egyelőre fajtagyűjteményekben találhatók meg. Ezért is fontos, hogy összegyűjtsük az összes fajtaváltozatot. A régi fajtáknak nem biztos, hogy ott van a jelentősége, hogy azokból a mai kor elvárásainak, ízlésvilágnak megfelelő borokat lehet készíteni. Természetesen van egy olyan fogyasztói réteg, amelyik ezt keresi, de a filoxéravész előtti ősi fajtákra Bakonyi Károly szőlőnemesítő azt mondta, azok azért vesztek ki, mert vagy gyenge minőséget termettek, vagy keveset. Ugyanakkor genetikai forrásként, nemesítési alapanyagként nagyon fontosak.

„Mik azok a nemesítési célok, melyek fókuszba kerültek a klímaváltozás kapcsán? Ilyen például, hogy elkezdték keresni a hosszabb tenyészidejű fajtaváltozatokat, hiszen a tenyészidő rövidülése azt is jelenti, hogy összecsúsznak a szüreti időpontok, és ez üzemszervezési szempontból is nagy problémát jelent. Egyszerre érik minden fajta, ennek következtében az erjesztőtér és a befogadókapacitás többszörösére lenne szükség azonos termőfelület mellett. Emellett keresik azokat a fajtaváltozatokat, melyek napégésre kevésbé hajlamosak, amelyeknek a savai tovább megmaradnak, az érés folyamán lassabban épülnek le, mert alig fél emberöltő alatt teljesen megváltozott a szőlészeti, borászati elvárás. Amikor a pályámat kezdtem, mindenki a cukorfokról beszélt, ami az elmúlt években már nem jelent problémát. Pillanatnyilag, és a jövőben is a sav lesz a döntő kérdés. Már csak azon kell törni a fejünket, hogy a nemesítési folyamatot mennyire tudjuk felgyorsítani” – magyarázta, miközben egy morális-etikai kérdésre is felhívta a figyelmet. A nemesítési eljárások az elmúlt tizenöt-húsz évben gyökeresen megváltoztak. A klasszikus keresztezési nemesítéshez képest számtalan olyan új genetikai eljárás jelent meg, amit az élet más területein már alkalmaznak, amitől valamilyen szinten még a szőlészek, borászok, a magyar jogalkotók többsége tart. Látni kell, hogy ezek a módszerek a sebészkés pontosságával, célzottabban tudnak eredményeket elérni és nagyságrenddel rövidebb idő alatt.

„Az is jogos elvárás, hogy a környezetterhelésünk minél kisebb legyen. A fenntartható gazdálkodásról mindenki beszél, de szőlőtermesztőként elmondható, hogy annak van egy másik aspektusa, az pedig a gazdasági fenntarthatóság. Ez a kettő kéz a kézben jár. Szeretnék rávilágítani a rezisztencianemesítésre, amivel két legyet ütünk egy csapásra: egyrészt minél kisebb környezetterheléssel termeljünk jó minőségű egészséges élelmiszert, és ennek a mellékhatása az, hogy jóval költséghatékonyabban tudunk gazdálkodni, hiszen a konvencionális növényvédelem, akárcsak a biogazdálkodás, óriási erőforrásokat igényel. Itt azonban szembe kell nézni azzal a problémával, miszerint saját magunk foglyai vagyunk, hiszen a szőlőtermesztés, a borászat kulturálisan olyan mélyen beágyazott, annyira hagyománytisztelő és szabálykövető, hogy azok az innovációk, melyek az élelmiszeripar más ágazataiban gyorsan lezajlanak, nálunk csak késéssel jelennek meg. Egy új almafajta bevezetése néhány év munkája, míg egy új szőlőfajta elfogadtatása, az abból készült bor bevezetése jóval hosszabb időt vesz igénybe” – hívta fel a figyelmet arra, hogy a változás hihetetlen gyorsan jött, amit nagyon nehezen követtek le a nemesítőházak. Nyugat-Európában számos olyan kutatóközpont van, ahol ezt a témát már húsz éve felvetették, és nemcsak beszéltek róla, hanem ez idő alatt el is kezdtek dolgozni rajta. Ennek eredményeként Franciaországban, Olaszországban sorra jelennek meg bejelentésre az új fajták. Azt kell látni, hogy ez az óriási választék a fajtaértéket tekintve néha kérdéses. Van közöttük jó néhány, amelyik ígéretes, de azt majd az idő fogja eldönteni, hogy melyek azok, amelyek megfelelnek az elvárásoknak. Fehérborszőlő-fajtából nagyobb a választék, viszont jó ellenálló vörösborszőlőt előállítani nagyon nehéz, és azt kell mondani, hogy egy-két kivételtől eltekintve a fogyasztói és a borászati elvárásoknak nem teljesen felelnek meg. Magyarországon harminc-negyven évvel ezelőtt mi mutattuk a világnak az irányt, most pedig mögöttük kullogunk. Gondoljunk az interspecifikus fajtákra. „Nem akarok pálcát törni senki felett, de azt el kell mondani, hogy a szőlőterület nagyságának arányában Magyarország pillanatnyilag világhatalomnak számít az interspecifikus fajták használatát tekintve. Elég csak említeni a Biancát, az Alettát, amit a külföldi kutatóintézetek gyakran nemesítési alapanyagként használnak. Emellett ki kell emelnem Pécsett a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet, Kozma Pált, aki az életművével, a piramidálással egy kincset tett le, s ezt tovább kell vinnünk, tovább kell gondoznunk. A probléma ezzel az, hogy ezt nonprofit alapon nem lehet megoldani. A 21. század agráriumában azok az országok és szereplők lesznek győztesek, ahol a megfelelő mennyiségű víz és genetikai erőforrás egyaránt rendelkezésre áll. Ebben a két tekintetben sajnos mi nem állunk túl jól. Ezek nem néhány év alatt eredményt hozó fejlesztések. Ebben minden felelős kormányzatnak szerepet kell vállalnia” – hangsúlyozta. A piramidálás azt jelenti, hogy a rezisztenciagénekből, melyek nem egy, hanem több allélen találhatók, minél több rezisztenciát okozót sikerül beépíteni az utódba, annál kisebb az esélye az ellenálló képesség elvesztésének. A finanszírozásban rejlő ellentmondást kellene feloldani. Bakonyi Károly mondta a Cserszegi fűszeres kapcsán: Nagy dilemma előtt állok, ha tehetős akarok lenni, akkor ez a fajta sosem terjed el, ha viszont azt akarom, hogy elterjedjen, akkor szegény ember maradok! És Karcsi bácsi nagyvonalúan úgy döntött, hogy szabaddá teszi a fajtát. Természetesen azt az emberi teljesítményt, szellemi produktumot, amit egy nemesítő letett, meg kellene hálálni, de – fogalmazta meg véleményét Molnár Ákos –, direkt finanszírozással, a fajtahasználatból befolyó pénzekkel egy életpályát, egy intézetet fenntartani botorság, nem fog kijönni a matek. A hazai nemesítésekben fantasztikus fajták és jelöltek vannak, egyetlen probléma van, amikor a nemesítési munkát végezték, három gombabetegségre koncentráltak, és közben megjelent a feketerothadás. És ezek a fajták sajnos feketerothadásra ugyanolyan érzékenyek, mint a konvencionális, hagyományos viniferák, ettől kezdve ez csak részeredmény.

„A nemesítési célok között az is szerepel, hogy minél későbbi fakadású legyen a fajta. Az elmúlt években ez már egyre fontosabb kérdéssé vált, nemcsak nálunk, hanem egész Európában megnőtt a késői fagyok gyakorisága. Ez ellen jó védekezési lehetőség a szélgépek, a fagygyertyák használatán túl az, ha két héttel, tíz nappal későbbi fakadású egyedeket találunk, ezzel leredukáljuk a késői fagy veszélyét” – mutatott rá a szakember.

A szőlőtermesztő társadalom konzervatív, lassabban vált, ráadásul a vásárló is nehezebben fogadja el az újdonságokat. Reméljük, hogy a fiatalabb fogyasztók, akiknek egyébként most keressük a kegyeit, kevésbé ragaszkodnak tradíciókhoz. Őket sokkal könnyebben rá lehet szoktatni azokra a fajtákra, melyek ízben, illatban, zamatban megfelelőek, és ráadásul az ő egészség- és környezettudatos gondolkozásukhoz is passzolnak. Ám egy új fajtát bejelenteni, a fajtavizsgálatot elvégezni óriási pénzt és időt igényel, amire nagyon kevés figyelmet fordít az ágazatunk. Ezeket a fajtákat konvencionális marketingeszközökkel kellene bevezetni, és erre már soha nem jut sem emberi, sem anyagi erőforrás. Át kell gondolni, hogy egy-egy új fajtát miként tudunk trendivé tenni, ami a mai világban máshogy nem mehet, mint marketingeszközökkel.

Az új nemesítések, védett fajták után jogdíjat szednek a nemesítőházak, a szabadalmilag védett fajták nem engedélyezett használata büntetőjogi következményekkel jár. A szabad fajták tekintetében ilyen nincsen. Hosszas viták folynak ezzel kapcsolatban Magyarországon, hiszen létezik egy régi beidegződött állapot, ami a piacgazdasági körülmények közé már nem fér bele. Azt látni kell, hogy egy 30-40-50 éves klónnak a gazdasági értéke már nem olyan, amiért igazán pénzt illik szedni. „Azt látom, hogy a magyar kutatóintézetekkel konszenzusra fogunk jutni ebben a kérdésben, és olyan megoldásokat sikerül kidolgozni, melyek minden szereplő számára elfogadhatók” – hangsúlyozta Molnár Ákos.

vinicz