Kövidinka: egy merész döntés

A soltvadkerti üzlet falán a borok hagyta helyek „kitapétázva” a borversenyeken elért eredményekkel. A fókuszban mégis egy óriásplakát áll, rajta a Font Secco, a családi innováció egy újabb kézzelfogható bizonyítéka. Font Gábor beszélgetésünk elején leszögezte: a családi vállalkozásban „ügyközpontú” szemléletet vallanak, mindig a szükséges feladatokra koncentrálnak. Legfőbb céljuk, hogy kiváló végterméket tegyenek le az asztalra. Úgy tartja, a családi pincészetek alapozzák meg a jó bor fogalmát.

Hosszú évek erőfeszítésének eredménye, hogy a Font név mára összefonódott a megbízhatósággal.

A soltvadkerti borász többgenerációs szakmai múlttal dicsekedhet. „Dédnagymamámmal még találkozhattam, ők nemcsak szőlőt és gyümölcsöt műveltek, de – ahogyan abban az időben szokás volt – állatokat is tartottak”, mesélte, majd bevallotta, hogy a szülei már „kizárólag” szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkoztak. A rendszerváltásig egycsatornás értékesítés volt jellemző, azaz kizárólag a szakszövetkezet számára lehetett eladni a szőlőt vagy a bort. Amint lehetőség nyílt rá, kiváltották a vállalkozói engedélyt a termelői értékesítéshez, s az ország több pontjára szállítottak folyóbort. „Akkor még más megítélése volt a lédig boroknak” – idézte vissza a kezdeteket. Szülei gyerekkorától bevonták a munkába, ám ezt ma sem bánja. Háromévesen a szőlő volt a bölcsődéje – s a traktor a járóka –, nyáron hajnali négytől a tőkék között játszott. Nem csoda, hogy serdülőként már önállóan végezte a gépi munkákat, a gyakorlatban sajátította el a szakma fogásait. Öccsével együtt beleszületett a vállalkozásba. „Nem volt kérdés, milyen szakmát válasszak, tetszett is, és természetes része volt az életemnek” – mondja.

Első lépésként Budafokon, a Soós István Borászati Szakiskolában csiszolta tovább az ösztönösen megszerzett tudást. Majd jött a kertészeti főiskola Kecskeméten, amit levelezőn fejezett be, mert hazaszólította a feladat. „A tanulással együtt a borászatot is igazgattam” – adott magyarázatot.

Az első reduktív Irsai borát 2001-ben készítette, kezdetleges körülmények között született a mindent eldöntő 500 liter. Szüretelőkonténerbe vezetett kútvizet – amit ha kellett, napjában kétszer cserélt –, s ebbe merítette a saválló tartályt. A végeredményről elismerőleg szóltak az évfolyamtársak, a tanárok, s a sikeren felbuzdulva a szüreti fesztiválon is bemutatta. Az Irsait követte a rozé és a próbálkozások sora.

A fiatalos lendület Gábort a felfedezések felé hajtotta. A szülők tisztes távolságból nézték a szárnybontogatását, de megértették, változásra van szükség. „Családon belül mindenki elmondta a véleményét, s igyekeztünk megegyezésre jutni”, idővel lassan hátrább léptek a szülei, s hagyták kibontakozni. „Az elképzelésem nem mindig okozott osztatlan sikert a családban” – nyugtázta, s azért, hogy maga ura legyen, húsz évvel ezelőtt kiváltotta az adóraktári engedélyt. Párhuzamosan készültek a borok a szüleivel, illetve a saját portáján. A felmenők az eredmények alapján belátták, nincs más út, mint a technológiai fejlődés. Szinte a semmiből, lépésről lépésre építették fel a ma hatékonyan működő borászatot. Hol a tartály, hol a prés, hol a hűtőkapacitás bizonyult kicsinek. Megesett, hogy a nyaralási pénz ment el a hűtéstechnika fejlesztésére.

Font Gábor a mai napig a szőlőtől a palackozásig minden munkafolyamatban részt vesz. Úgy tartja, ettől válik hitelessé. „Kényelmesebb lenne csak a borászattal foglalkoznom, így viszont rálátásom van az alapanyagra” – vallja. Az elmúlt évben 100 hektárnyi szőlő termését dolgozták fel, amiből 40 hektár a saját terület. A legtöbb termelővel hosszú évekre visszamenő a kapcsolatuk, s mivel vegetációban is ellenőrzik az ültetvényeket, a minőséggel nincsen problémájuk.

Elsősorban a fehérborok és a rozék területén mozognak otthonosan. „Két illatos fajtával, az Irsai Olivérrel és a Cserszegi fűszeressel dolgozunk, bár korábban a Generosát is ebbe a csoportba sorolták” – mosolyog. Kedvelt házasításuk Ezerjó-alapon, 30 százalékban illatos fajtával megfűszerezve készül. Az Ezerjó – ma már uniós oltalommal védett fajta – készül reduktív technológiával csakúgy, mint fahordóban. A Kövidinka igazi kuriózumnak számít, első tételük 2006-ban acéltartályban született. A szőlőt egy jakabszállási termelőtől vásárolták, akivel egész évben tartották a kapcsolatot, szép alapanyagot akartak, akkor szüretelt, amikor ők is jónak látták. „Kivittük a Bországgyűlésre, amikor meglátták, hogy Kövidinka, elfordultak, azután megkóstolták és hitetlenkedve mondták, ez más, mint amit vártak.” Nincs még egy ennyire lejáratott fajta az országban. Maguk is meglepődtek, hogy a 2017-es Kövidinkájuk viszont egy évre rá aranyérmet nyert a Párizsban megrendezett Les Citadelles du Vin nemzetközi borversenyen.

„Sokáig csak azt írtuk a palackra, hogy Font Pincészet, akit ennél több érdekel, az olvassa el a címkéről” – magyarázta, hogy mit jelent a „kunsági” jelző. Szakmán belül nincsen megkülönböztetés, a fogyasztók viszont sok esetben név alapján választanak. Ugyanakkor egy áruházlánci beszerző a közelmúltban azt mondta, ma már nem a kunsági borok a legolcsóbbak, és a vásárló a pénztárcájával dönt.

„Kedvelem az itteni vidéket, a klímát, nagyon sok lehetőséget nyújt, szinte minden megterem” – vallja Font Gábor, aki nem szereti a „leg” kifejezést, de büszke arra, hogy itt dolgozhat. Változatos a talaj, a 450 méteres szőlősorukban nagyobb eső után az egyik végében megsüllyed a traktor, a másikban pedig a föld elissza a vizet. Löszös altalajon humuszos-karbonátos homoktalajokat találunk. A lepelhomok sokakat megtéveszt, s arra a következtetésre indít, hogy itt csak homok van. „Alattunk ugyanazt a hegyláncot találjuk, mint a középhegységeink esetében, csak kicsit mélyebbre kerültek” – világosít fel.

A szélsőséges időjárás továbbra is kihívás elé állítja a termelőket. A savak megtartása érdekében legfontosabbnak azt tartja, hogy a fürtök árnyékban maradjanak. A szőlőt legtöbbször a légköri aszály sújtja. „Sok gazda a fürtöt követő első nódusz után levágja a hajtást, nem marad elegendő asszimilációs felület, ez már büntetendő növénykínzás” – fogalmaz. A nagy lomb alatt zöldessárgák maradnak a fürtök, s nem lesznek napégettek. Nagy hangsúlyt helyeznek a fajtaválasztásra is. Nem véletlen, hogy a Cserszegi fűszeres itt talált új hazára, mivel szép savakat őriz. Alkalmas önálló bor, pezsgő készítésére vagy házasítási alapnak. A Kövidinkát nagyobb felületen nem fogják termeszteni, de a környékbeli éttermekben illene tartani, akárcsak az Ezerjót. A Generosából három hektárt művelnek, s véleménye szerint nagy jövő előtt áll. Ám csak akkor, ha nem terhelik túl, mert abban az esetben éppen azt az értékét veszíti el, ami benne rejlik. Ezzel nem szabad egy fajtát lejáratni.

„Interspecifikus fajtákra ugyancsak szükség van – vallja –, aki komolyan veszi a borászkodást, annak bioborokkal is meg kell jelennie a piacon.” Viszont itt is a minőségen van a hangsúly, nem szabad, hogy a gazdák belemenjenek a „számháborúba”, vagyis abba, hogy kizárólag az árral versenyezzenek. Ugyanakkor az alacsonyabb árkategóriának is helye van a piacon – miközben nem szabad engedni a minőségből –, különben importból fogják az igényt kielégíteni.

A szakember véleménye szerint sok a borvidéken engedélyezett fajta – ami a lehetőségek tárháza –, de a piac meg fogja szelektálni. Élni kell az adottságokkal, itt egy jó Kékfrankosból jobb rozé készül, mint vörösbor.

Font Gábor, ha ideje engedi, a családdal járja a világot, sok tapasztalatot hoznak haza. Az alumíniumdobozos seccótól a bag in box kiszerelésig számos termékükben jelen van az innováció, de folyamatosan törik a fejüket az újdonságokon. „Nem üveget, hanem bort szeretnénk eladni” – magyarázta, hogy miért alkalmaztak az országban az első között parafa helyett csavarzáras megoldást, és hogyha kell, és a piac is igényli, nyitottak újabb csomagolási formák felé. „A bag in box kiszereléssel már másfél évtizede is foglalkoztunk, de akkor nem volt rá vevő a piac” – jegyezte meg, elárulva, hogy fél év alatt nem adtak el belőle tízet sem. Tavaly viszont már bérkiszerelésben aludobozba palackoztatták a gyöngyözőborukat. Ezeknek sokkal kisebb az ökológiai lábnyomuk, mint az üvegnek. A borászatoknál még sok helyen jelent problémát a tradíciókhoz való körömszakadtáig ragaszkodás. Nyitottnak kell lenni, s ennek fontos része a piaci szemlélet.

„Lányom szívesen tevékenykedik a fesztiválokon a pult mögött, a fiam pedig él-hal a gépekért” – tört elő belőle a kétgyermekes apuka. Az utódok még kicsik, de érdekli őket a szakma, fontosnak tartja, lássák, mivel foglalkoznak a szülők, váljon számukra természetessé az a munka, ami itt folyik. A vállalkozás átadását úgy tervezi, hogy kisebb, de önálló feladatot ad a gyerekeknek, amivel meg tudnak birkózni. Például készítsenek el egy bort egyedül. A terhet pedig lépésről lépésre kell növelni.