Pont került a szőlő-bor ágazati stratégia végére: jubileumi tanácsülésen ismertette véglegesített cselekvési tervét a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

2016-12-08 17:58

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). A jeles évfordulón túl további okot ad az ünneplésre, hogy elnyerte végleges formáját a szőlő- és borágazati stratégia, amelynek széles körű társadalmi vitája augusztusban kezdődött meg. Az ünnep alkalmából Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára köszöntötte a kétszáz megjelent résztvevőt.      –Az évfordulók ünneplése egyben számvetés

Bővebben

Fókuszban a csúcsminőségű magyar borok Krakkóban

2016-11-16 19:39

    Az idén több mint 13 ezer szakmai látogatót várnak a Krakkói Vásárközpont borászati szakkiállítására, az Enoexpo-ra, amelynek idei díszvendége Magyarország. A magyar borok kedvező fogadtatásra találhatnak a lengyel borkedvelőknél, hiszen a magyar borok fogyasztásának hagyománya van az országban.           – A november 16. és 18. között zajló kiállításon 60 m2-es önálló standon

Bővebben

Megjelent a Vidékfejlesztési Program Kertészet Korszerűsítése – Kertészeti gépbeszerzés támogatása felhívási közlemény

2016-11-09 15:20

Tisztelt Tagjaink!   Tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelent a Vidékfejlesztési Program Kertészet Korszerűsítése – Kertészeti gépbeszerzés támogatása felhívási közlemény. A közlemény teljes dokumentációja az alábbi linken érhető el: https://www.palyazat.gov.hu/vp2-4135-16-kertszet-korszerstse-kertszeti-gpbeszerzs-tmogatsa-1 A teljesség igénye nélkül az alábbiakban kiemeljük a legfontosabb pályázati kritériumokat: • A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 18,08 milliárd Ft. • Az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan:

Bővebben

Módosul a kisüzemi bortermelői státusz bevezetése, újra a csendes borok között a gyöngyözőbor

2016-11-03 14:15

A kisüzemi bortermelői státusz bevezetését 2017. április 1-jére módosítaná a nemzetgazdasági miniszter októberi törvényjavaslata, így változhat az adóraktári kötelezettség megszűnésének határideje. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Földművelésügyi Minisztérium folyamatosan egyeztet az adminisztrációs terhek könnyítéséről. A HNT javaslata alapján új besorolást kapnak a gyöngyözőborok is. Az új jövedéki törvény módosítását is magába foglaló javaslat alapján

Bővebben

Nem függeszti fel a borászati pályázatot a Miniszterelnökség

2016-09-20 12:08

Biztosan nem függeszti fel a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program borászati felhívását a pályázat első értékelési szakaszának vége előtt. A rugalmas, gazdabarát rendszernek köszönhetően az ágazati szereplők számára elegendő idő jut felkészülni és a támogatási kérelmeket benyújtani. A Miniszterelnökség felhívja a termelők és gazdálkodók figyelmét, hogy a 2016. július 12-én megjelent a „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának

Bővebben

Keretkimerülés miatt 2015/2016. borpiaci évben kérelmet benyújtó termelők is részesülhetnek támogatásban.

2016-09-09 12:01

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa az elmúlt időszakban széles körű tárgyalásokat folytatott a Földművelésügyi Minisztériummal, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal, valamint a Szakmaközi Bizottság tagjaival annak érdekében, hogy a szőlőültetvény szerkezetátalakítási- és átállítási programra további pénzügyi források kerüljenek átcsoportosításra. A HNT sikeres lobbi tevékenységének köszönhetően elérte, hogy a keretkimerülés miatt 2015/2016. borpiaci évben kérelmet benyújtó termelők

Bővebben

Szőlőár

2016-09-06 10:53

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a 2016. évi szüretre vonatkozó termésbecslést követően elkészítette szőlőár-prognózisát. A 2016. évi becsült szőlőtermés, mintegy 3,78 millió mázsa alapján 2,7 millió hl seprős újborra számíthatunk. Az idei szüretet megelőző termelői borkészletek nagyságát országos szinten közel 2,2-2,4 millió hektoliterre becsüljük. A fentiek alapján, a szüretet megelőző felvásárlói kommunikációt is figyelembe véve a

Bővebben

Hamarosan lezárul a szőlő-bor ágazati stratégia társadalmi vitája

2016-08-26 07:25

  Budapest, 2016. augusztus 24., szerda (MTI) – A magyar szőlő-bor ágazati stratégia széles körű társadalmi vitája szeptember 1-jén zárul, az egyeztetésnek már több kézzelfogható eredménye is van, a legtöbb hozzászóló az ágazati oktatás korszerűsítését és megreformálását, a gyakorlatorientált képzés erősítését szorgalmazta – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke, Légli Ottó szerdán Budapesten egy

Bővebben

Hegybírói konferencia 2016. augusztus 10.

2016-08-17 10:07

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa idén már második alkalommal rendezett konferenciát a hegybírók számára. 2016. augusztus 10-én a HNT titkársága a Szent István Egyetem előadótermében, egész napos hegybírói képzést tartott. A konferencián több, a hegybírók munkáját érintő téma került megvitatásra.   Gál Péter, eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár rövid beszámolót tartott a hegybíró, a hegyközségi tanács titkára

Bővebben