Bor, piac, bizalom

A bor szorosan hozzákapcsolódik Magyarországhoz és a magyar gazdasághoz, rendkívüli adottsága, sokszínűsége különleges élmények forrása. A hazai termelők megbecsülését, presztízsét jelentősen javítja, ha a bor árát a piacon érvényesíteni tudják. Ehhez új szemléletű magyar borkultúra kialakítására van szükség, amely főleg a fiatalokra épít. Kulcsa a hitelesség és a megbízható minőség. Ha ezek megvannak, akkor nőhet a borfogyasztás és emelkedhetnek az árak.

„Első lépésként meg kellene fogalmazni, mit akarunk eladni” – hangsúlyozta Schmidt Győző, a HNT elnökségi tagja, hiszen nem mindegy, hogy PET-palackos, vagy oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott (OEM) borhoz termelünk szőlőt. „A fejekben kell rendet tenni, hova szeretnénk eljutni” – figyelmeztetett a szakember. Ha kialakul a biztos kapcsolat a szőlőtermelő és a borász között, erre alapozva megvalósítható a kitűzött piaci cél.

Minél nagyobb egy gazda ültetvényfelülete, annál hamarabb jön rá, fontos számára a kiszámítható, hosszú távú kapcsolat. Így formálódik a biztos piac. Aki eladni akar, az drágán árazná be a termékét, aki a másik oldalon van, az viszont olcsón szeretne venni. Ebben pedig meg kell találni az arany középutat. „Amikor kevés a szőlő, nem lehet feljebb menni az árral, mert a világpiacon senkit nem érdekel, hogy Magyarországon rossz volt a termés” – hívta fel a figyelmet –, ám ha rekordtermés van, akkor sem csökkentik az árat. Ez mindkét oldal számára kiszámíthatóvá teszi a gazdálkodást.

„Ha vannak a gazdaság más területein fair termékek, miért is ne lehetne fair bort készíteni?” – magyarázta a szakember. Ezen keresztül a szőlőtermesztő, a borász és a kereskedő is hozzájutna a tisztességes haszonhoz. Más egy OEM fehér- vagy rozébor, ahhoz, hogy friss, gyümölcsös legyen, jobban terhelhető a tőke. Egy OFJ – oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott – bor esetében lehet még magasabb a termésátlag, az asztali minőségnél viszont a határ a csillagos ég. Ugyanakkor mások az elvárások. Ugyanez vörösborok esetében már másként számolandó. Ha elfogadható minőséget szeretnénk az asztalra tenni, nem szabad 100 mázsa fölé menni. Ma egy szőlőtermelőnek átlagosan 1,3 milliós a hektáronkénti árbevétele. Ezt viszont úgy kellene megkapnia, hogy fehér és rozé esetén termeljen az ültetvényében 130 mázsát. Ám ha ennek csak a fele jön le, akkor vagy tudja érvényesíteni az árban a minőséget, vagy át kell gondolnia az ültetvénye állapotát. A 60 mázsa megfelelő lehet Villányban, Tokajban vagy éppen Szekszárdon, ahol több ezer forintos palackárú bor készül belőle. Erre viszont szűk a fogyasztói kereslet. A piacot vizsgálva látható, hogy a teljes mennyiségnek mintegy 10 százalékát teszik ki a 4000-5000 forintos borok, s ebben a kategóriában nem is lehet többet eladni.

„Magyarországon 50 ezer hektár szőlő elegendő” – erősítette meg az 1995-ben, az első borstratégia kapcsán már leírt véleményét. Ebből 20 ezer kell az Alföldön, ami viszont legyen öntözhető. Ha a szőlőterületeinkről az elvárható mennyiséget szüretelnénk, akkor „belefulladnánk” a borba. Ha a mai ültetvényfelületünkön hektáronként csak 90 hektolitert termelnénk – amennyi az osztrákoknál engedélyezett – lenne 5,4 millió hektoliter borunk.

„A szőlőtermelőknek egyezségre kell jutniuk a borászokkal, hogy tudják, mit termeljenek, a borászoknak pedig kötelességük hibátlan árut előállítani” – mutatott rá, kifejtve, hogy reklámozhatjuk az adott bort, de ha valaki leveszi a polcról és nem jó, akkor többet nem választja. Összefogás szükséges annak érdekében, hogy minden bor jó legyen. Sajnos napjainkban alig történik utóellenőrzés. Schmidt Győző már tett arra javaslatot, hogy a HNT ezt a feladatot vállalja magára, és ne csak az alacsonyabb árkategóriába tartozókat vizsgálják, hanem a drágábbakat is. Ha hosszabb távban gondolkodunk, akkor nem engedhetünk a minőségből. Mi a jó bor? Amikor a fogyasztó úgy érzi, a poharában többet kapott, mint amennyit fizetett érte. Lehet a különbség néhány száz forint is, lényeg, hogy többnek tartsa. Ám ha megvásárolja az 5000 forintos palackot és úgy érzi, a benne lévő bor csak 3000 forintot ér, nagyot csalódik.

Az utóbbi időben minden élelmiszeripari termék esetében emelték az árakat, miközben a bornál inkább csökkenés volt tapasztalható. Mindig találkozunk olyan borászattal, ahol úgy érzik, azzal tudnak piacot nyerni, ha árban a többiek alá mennek. Ezzel folyamatos negatív árspirálba kerülünk, ahonnan nehéz kiszakadni. „Ha ilyen üzletpolitikával be is jut az áruházakba, a következő évben ezen nem képes változtatni, vért izzadva néhány százalékot tud csak emelni” – magyarázta. Viszont ez a folyamat visszahat a szőlőtermelőre is.

„Szőlőtermelő és borász közötti együtt gondolkodásra van szükség” – hangsúlyozta többedszerre Schmidt Győző. Következő lépésként a kereskedelemmel is tárgyalóasztalhoz kell ülni. A vendéglátás külön terület. Szinte érthetetlen, miért van, hogy egy jó nevű étteremben az étel és a bor ára azonos. Pedig a vendéglősöknek is érdekük, hogy jó bort adjanak. Ám sokszor azzal szembesülünk, ahol nagy mennyiség fogy – mint például a romkocsmákban – a legerősebb befolyásoló tényező nem a minőség, hanem az ár. A borászok felelőssége, hogy megfelelő minőséget szállítsanak, a hibás bor nem fogadható el! A szakember véleménye szerint a borászati fejlesztéseknek köszönhetően hazánkban csak aranyérmes borok születhetnének.

Oktatni kell a jövő borfogyasztóit, a képzést szinte a középiskolában kellene kezdeni. Fontosak az egyetemeken működő borklubok, s ezért a résztvevők akár kreditpontokat is kaphatnának. Általában hozzáértők, maguk a termelők mutatják be a borokat. Ezt a munkát eddig minden borászat szinte küldetésként végezte, így jogos elvárásuk, hogy az egyetemeken a továbbiakban is legyen erre fogadókészség.

„Jellemzően minden boros nemzet a saját borát fogyasztja” – hangsúlyozta, bár a németek közel annyit importálnak, mint amennyit megtermelnek. Nálunk inkább a külföldi prémium borászatok jelennek meg az éttermekben, borboltokban. Ugyanakkor a kiskereskedelmi láncokban is lehet kiváló minőségű, jó ár-érték arányú borokat találni. Viszont az a tapasztalat, hogy a vörösök esetében sokszor alulmaradunk az importtal szemben, miközben illatos fehérborok területén jóformán verhetetlenek vagyunk. Jók az éghajlati adottságaink, és ráadásul megfelelő fajtákkal és ehhez megfelelő nagyságú ültetvényfelülettel is rendelkezünk. „Nem a borversenyen, hanem a fogyasztók poharában kell a csatát megnyerni” – tette hozzá a szakember, arra is utalva, hogy szükséges a véleményformálókat meggyőzni, viszont ehhez ismerni kell az adott fogyasztói elvárásokat.

„Nemzetközi piacon nem azt értik rozé alatt, amit nálunk” – sokkal világosabb, szinte átmenet a fehér és a mi rozénk között. Minél kevesebb szín, annál jobban értékesíthető. Ugyanakkor az is látható, hogy különböző piacokra különböző típusú bort kell vinni. Az angol fogyasztó az érettebb, vajas Chardonnay-t keresi, míg a skandináv országokban szeretik, ha gyümölcsösebb és savasabb.

A Nemzeti Bormarketing Stratégia a célok rögzítése, ám az úthoz, amin keresztül el lehet jutni, szakembereket kell keresni. „Mi borászok vagyunk, azt tudjuk meghatározni, mi mit szeretnénk elérni” – jegyezte meg – a borstratégia pedig a magyar borról szól. A Bormarketing Bizottság tagjai több szervezetet képviselnek, olyan szakértői csapat állt össze, amely akar és tud is együtt dolgozni. Emellett három, ezen a területen fontos szervezet – HNT, AMC, MTÜ – is szorosan együttműködik. Évente néhány alkalommal egyeztetnek a magyar borról, a bormarketingről.

„Ha több bor fogy, akkor több forgalmi adó kerül a költségvetésbe, amely a szőlő- és borágazat foglalkoztatásában is jelentős” – világított rá Schmidt Győző az ágazat nemzetgazdasági jelentőségére. Napjainkban mintegy 100 ezer ember dolgozik az ágazatban, akik mögött ott áll a család, sokak számára ez jelenti a megélhetést.