Bor és adminisztráció Kárpátalján

Ukrajnában a hatályos bortörvénnyel az a legnagyobb baj, hogy a független állam nem egy új szabályozást készített – esetleg határon túli mintára –, hanem a régi, Szovjetunióból megmaradt bortörvénybe próbál néhány cikkelyt külföldi (szlovák, lengyel, magyar) bortörvényekből beemelni. Csak egy-egy részt cserélnek ki, de alapvetően a bortörvény maradt a régi formájában. A szovjet rendszerhez lett igazítva, s bár finomítgatnak rajta, nem lett működőképesebb. Varga István szerint, aki Kárpátalján, Bene községben borász, talán a legnagyobb hibája az volt, hogy nem tett méretbeli különbséget. Szinte mindegy volt, hogy valaki 10 millió vagy 300 palack bort készít, pontosan ugyanannyi, mintegy félmillió hrivnya – azaz nagyon nagy – összeget kellett évente kifizetnie licenziós (licenc) díjra. A nagyüzemek ezt gond nélkül be is fizették, a kistermelőknek viszont óriási terhet jelentett. A Varga Családi Szőlészet–Borászat tulajdonosa kiemelte, alig két éve finomítottak a bortörvényen, első körben megfogalmaztak benne egy passzust, mely szerint, aki saját szőlőt dolgoz fel, és a végtermék évente nem haladja meg a százezer palackot, annak ezt a díjat elengedik.

„A borászok pozitívan fogadták, joggal hihették, ezentúl könnyű lesz az életük, ám közben kirajzolódtak azok az intézkedések, melyek új terheket jelentenek” – fejtegette a szakember. Már az problémát okozott, mit jelent a saját szőlő, ugyanis sok helyen nincsenek rendben a „földpapírok”. Idővel ugyan ezt mindenki meg tudta oldani, így a többségnek van saját szőlője, vagy hosszú távú bérleti szerződés köt. Majd ezután következik, hogy milyen jogi formája legyen a vállalkozásnak, hogyan kell megtalálni a legjobbat a kft., a farmergazdaságot vagy az egyéni vállalkozás közül. Egy borásznak a környezetéből már sikerült megkapni a licenziót, amihez – elmondása szerint – nem is kellett sok papírt beadni. Bár a borkészítéshez rendelkeznie kell felszereléssel, a hatóság nem ellenőrzi. „Ha bediktálom, hogy van egy nagy présem, bogyózóm, tartályaim, nem néznek utána” – avatott be a helyi szokásokba. Ugyanakkor első körben meghatározták, legyen olyan helyiség, ami lakóterületen kívül esik, lakott terület 500 méteres körzetében nem lehet borfeldolgozást végezni. Mivel általában családi vállalkozásokról van szó, ahol az udvar végében vagy a ház alatt találjuk a pincéket, ez a rendelkezés nehezen volt értelmezhető. Végül komoly lobbimunkával sikerült elérni, hogy nem kell átminősíteni a területet ipari parkká, lehet a ház alatt a feldolgozó, csak be kell jegyeztetni. Ezek hosszadalmas folyamatok, amiknek még mindig nincsenek a végén. Ami viszont nagy költséggel terheli meg a gazdákat, hogy induláshoz ügyvédet kell fogadni, aki elvégzi a papírmunkát, majd folyamatosan egy könyvelőt kell alkalmazni. „Ukrajnában a borászkodás nagyon bürokratikus. A szovjet rendszerből örököltük, amikor a nagy állami gazdaságban volt 10-15 adminisztrátor, ők egész nap csak írogatták a papírokat. A kis borászatoknak nincsen titkárjuk, csak a gazda, akinek amúgy is sok a dolga, nem hiányzik neki, hogy mindent papírozgasson” – fogalmazott Varga István. Pontosan be kell vallani, hány kiló szőlőt szállítottak be szüretkor, a préselést követően hány százalék a lényeredék, mennyi volt a seprű, melyik tartályba tette… Ezután, ha úgy látja, a tartály nincs tele és át akarja fejteni, legalább három dokumentumot kell kitölteni: egyet, hogy miben volt a bor, a másikat, hogy mibe akar fejteni; ezenkívül minden egyes edényt, amibe bort tárolnak, minősíttetni kell, és ennek is szerepelnie kell a borász nyilvántartásában. Végül jön a késztermék nyilvántartása. Miután lepalackozta a bort, meg kell igényelni a zárjegyet, ami ugyan csak néhány kopek, de mivel nyomon követési célokat szolgál, nem lehet ott tartani, ahol a bort, szükség van egy széfre, nem állhat a zárjegy akárhol. Amikor kész van a palackos bor, el kell különíteni, mert nem tarthatja ott, ahol addig tárolta. Ezt a helyiséget be is kell jegyeztetni, ezt követően meg lehet kezdeni az értékesítést.

„Az árusításnál az áfához hasonló összeget kell befizetni, amit nálunk gyorsadónak neveznek, az eladási érték 10 százaléka, és a helyi önkormányzat kasszájába folyik be” – magyarázta a szakember. A hatóság online kasszagépet kér, amit be kell kötni az adóhivatalhoz, és minden egyes eladott tételt be kell ütni, ez alapján a gyorsadót befizetni. A végén pedig jogi személyként adózik a borászat.

Az értékesítésből befolyó összegek a jogi személy számlájára kerülnek, ebből a pénzből vásárolja meg a vegyszert, üzemanyag-költséget számolhat el, meg kell művelni a szőlőt… Ugyanakkor, ha fizetést vesz fel, akkor 40 százalékos adólevonással kell számolnia.

„Nem adok magamnak fizetést, inkább elköltöm a pénzt, bár ennek legális elkerülésére nincsenek bejáratott módszerek” – hangsúlyozta a borász. Mint elmondta, azért sem sietnek a gazdák bejegyeztetni magukat, mivel addig nem ellenőrzik a tevékenységüket. Ha viszont már bejegyzett a borászat, akkor megjelenik a tűzoltóság, a közegészségügy és a többi hatóság. Ezeknek mindig vannak észrevételeik, éppen mi nincsen rendben. Ezért is nehéz az embereket rávenni, hogy valamilyen szervezeti formát válasszanak, mert óriási az adminisztratív teher, az adó, és utána még jönnek az ellenőrzések, s ezzel együtt a büntetések.

Ukrajna valamikor hatalmas szőlőterületekkel rendelkezett, főként a Krím-félszigeten, ami mára az ország termeléséből kiesett, a krími borok nem jelennek meg az ukrán piacon. Ezenkívül Odessza térsége dicsekedhet komoly szőlészeti múlttal, a kárpátaljai mennyiséghez képest ott a sokszorosa terem. Működnek olyan borászatok, melyek korábban a Krímből vitték a szőlőt, s Odesszában dolgozták fel. Ma ezek a cégek olyan területeken is létesítettek ültetvényt, ahol korábban nem folyt szőlőtermesztés: a hegyek lábánál, szinte sík területen, homokos talajra, amik leginkább a mi alföldi szőlőinkhez hasonlítanak. Magas terheléssel dolgoznak, tehát jóval alacsonyabb a hektáronkénti költség, és gyengébb a szőlő minősége.

A kárpátaljai szőlőtermelést valamikor ötezer hektárra becsülték. Ma nagyon nehéz megsaccolni, mert az állami gazdaságok statisztikájában még mindig szerepelnek azok az ültetvények, amelyek már réges-régen kipusztultak. Jelenleg ezer hektár körülire taksálják. Van két nagygazdaság, ezek 270, illetve 160 hektáron dolgoznak. Mellettük találjuk a kisüzemeket, családi vállalkozásokat, melyek átlagosan egy hektárral, a legnagyobbak 10 hektárral rendelkeznek. Elaprózódott borászatokat találunk, de ezek jól működnek, lelkesen művelik a szőlőt, készítik belőle a bort. Emellett kárpátaljai borászok vásárolnak fel Odessza környékéről is szőlőt. Igaz, nagy a távolság, jelentős a szállítási költség, de ott sokkal olcsóbban lehet szőlőt venni.

Míg Odessza környékén inkább a világfajták vagy az ukrán nemesítések terjedtek el, Kárpátalján jól megfigyelhető, hogy többször csatolták ide-oda. Amikor Magyarországhoz tartozott, akkor magyar fajtákat telepítettek, amikor Csehszlovákiához, akkor onnan hoztak be oltványokat, majd jöttek a szovjet fajták. Amikor függetlenné vált Ukrajna, divatosak lettek a világfajták, a Chardonnay, a Cabernet sauvignon, a Merlot… Megjelentek az új ukrán szelekciók, melyek ígéretesek, ellenállóak, finom borok készülnek belőlük. Ennek köszönhetően Kárpátalján a fajtaszerkezet rendkívül sokszínű. Nem lehet a borvidéken egyetlen olyan fajtát találni, amit ki lehetne emelni, ami a zászlóshajó lenne. Minden gazda rendelkezik tíz-tizenkét fajtával, amiből nagyon sok fajtabort készítenek.

Az utóbbi hat évben sokat változott a klíma, ennek köszönhetően a késői érésű kékszőlők is szép arcukat tudják mutatni. Tíz évvel ezelőtt a Cabernet sauvignon, a Merlot nem tudott beérni; ma aki egy kicsit is odafigyel, és nem terheli túl a tőkét, szép szőlőt szüretelhet.