Argentína folyékony ezüstje

Míg nálunk még el sem kezdődött a szőlő tenyészidőszaka, addig a déli féltekén már alakulóban van az idei évjárat. Az újvilági szőlőtermesztést azonban nem csak a szokatlan szüreti időpont teszi izgalmassá és különlegessé az itthoni normákhoz képest. Jelen összeállításunkban rövid áttekintést adunk a világ hetedik legnagyobb termesztő országa, vagyis Argentína szőlészetének történetéről, illetve a legfrissebb évjárat tapasztalatairól.

A tengerentúli szőlőtermesztő országok egyik kiemelkedő tagja Argentína, ahol ma megközelítőleg 220 ezer hektárnyi szőlőültetvény található. Az első tőkék telepítése még a spanyol hódítások idejére, az 1500-as évek közepére tehető. Ezzel kapcsolatban két lehetséges eredettörténet is fennáll, az egyik szerint 1556-ban az ország északi részén található egyik városba lelkészt kerestek, így az Andok chilei oldaláról érkező pap hozta magával az első szőlőtőkéket. A másik teória szerint korábban, 1541-ben a spanyol hódítók telepítettek szőlőt a La Plata-öbölbe, ahol először kikötöttek, ám itt az éghajlat nem kedvezett a szőlőtermesztésnek, így erről nem maradtak fent emlékek. Mivel a pampák és az Andok közti fennsíkokon a szőlőtermesztés feltételei szinte tökéletesek, nem csoda, hogy miután 1810-ben Argentína elszakadt Spanyolországtól, az ide érkező olasz és francia bevándorlók hulláma is felfedezte a helyi szőlőművelésben rejlő lehetőséget. Az Óvilágból érkező bevándorlók sok új fajtát hoztak magukkal, ami szintén serkentette a szőlőültetvények gyarapodását. 1853-ban honosították meg a Malbecet több francia fajtával együtt, ám ez lett közülük az a fajta, aminek mára – eredetét meghazudtolva – az argentin változata lett a legsikeresebb. A sikerhez hozzájárulhat az is, hogy a ma Argentínában elterjedt klónválaszték eltér a franciaországitól, az ittenieknek ugyanis kisebb, tömöttebb fürtjeik és apróbb bogyóik vannak. 1885-ben újabb robbanásszerű fejlődés következett a Buenos Aires – Mendoza vasútvonal kiépülésével, így az itteni termelők folyamatos borellátást tudtak biztosítani a fővárosnak. Ennek hatására több nagy pincészetet is alapítottak Mendozában, ám ezekben nem a magas minőségű, hanem a kellően magas alkoholtartalmú, testes és sötét színű borok előállítása volt a fő cél. A második világháború visszavetette ugyan a szőlő- és bortermelést, de az 1960-as években újból fellendült az ágazat, és új fajtákkal bővült az addigi választék. A minőség folyamatos javítása ellenére Argentínában sok borászat még ma is nagyipari jelleggel működik, ám a kísérletező kedvű termelőknek köszönhetően már világszintű minőségre törtek egyes itteni borok.

Argentína Egyenlítőhöz közeli, száraz, félsivatagos területei a nagy tengerszint feletti magassággal párosulva rendkívül előnyösek a szőlőtermesztésre. Az alacsony éjszakai hőmérséklet ízgazdag, mély színű vörös- és ropogós, aromás fehérborok előállítását teszi lehetővé. 1888-ban korszerűsítették a csatornarendszert, ezzel lehetővé téve az ültetvények öntözését. Az ültetvényeket és az öntözőcsatornákat úgy alakították ki, hogy a tőkéket rendszeresen elárassza az Andokból lefolyó olvadékvíz. A manapság egyre kisebb hómennyiségből származó kevesebb vizet csepegtető öntözéssel próbálják pótolni, illetve teljesen új területekre is telepítenek szőlőt. Ugyanakkor egyre gyakrabban fordul elő jégeső ezeken a területeken, ami ellen speciális jégvédő hálókat helyeznek el az ültetvény fölé. Ezzel nemcsak a jégkár, hanem a napégés mértékét is csökkenteni tudják. A száraz hegyvidéki levegő eredményeként a gombás betegségek szinte egyáltalán nem jelentenek itt veszélyt a szőlőre, a száraz félsivatag és az árasztásos öntözés pedig a filoxéra ellen nyújt természetes védelmet. A talajok többsége hordalékos, nagy magasságokban köves talaj. Az utóbbi időben sok talajkutatás folyt annak érdekében, hogy a szőlőültetvényeket bazalt-, gránit-, mészkő- és más mésztartalmú talajra telepítsék. Bár ilyen környezeti viszonyok között a szőlő túlságosan könnyen beérik – ami lágy tanninokat és magas alkoholt eredményezne a borban –, ez a jéghálók alkalmazásával, az öntözés megfelelő ütemezésével, speciális lombfal kialakításával és több, különböző szüreti időpont kiválasztásával lassítható.

Az idei, 2024-es szüret a késői fagyok és a Zonda szél káros hatása ellenére is 30%-kal több termést produkál, mint a tavalyi. A 2023-as évjárat 14 millió mázsa termést eredményezett, ami az elmúlt hatvan év legrosszabb termésének számított. Jelen tenyészidőszakban a Zonda, a térség nyugatról fúvó, erőteljes, forró, száraz szele roncsolta a rügyeket és a virágzás kezdetekor okozott károkat, így rossz kötődést és lazább fürtöket eredményezett, ugyanakkor sok havazást idézett elő a hegyekben, miáltal a talaj víztartalékai feltöltődnek. Hőmérséklet szempontjából az idei év hűvösebb a tavalyinál, a késői fagyokat sikerült leküzdeni, így 20-22 millió mázsa termésre számítanak. Csalókák azonban ezek a pozitív adatok, hiszen a jó termés a termelők számára akár kedvezőtlen is lehet, mivel a termésből készült bor jelentős része hazai piacra készül, és a nagyobb kínálat alacsonyabb belföldi árakat eredményez.

Az „Ezüsthegység legendájának országa” tehát nemcsak természeti kincseiről, de ma már borairól is méltán híres. Reméljük, sokáig nem ismétlődik meg tehát a katasztrofális 2023-as évjárat. Mondhatnánk, hiába zord a Zonda, Argentína a szőlőt ontja.

Babics Blanka, Varga Zsuzsanna