A szőlőültetvény talaja nem csupán termesztőközeg

Hajlamosak vagyunk a talajt egyszerűen az ökológiai tényezők egyikeként számon tartani, azonban a szőlőültetvények talaja jóval több, mint egyszerű termesztőközeg. Nem csak azért mondhatjuk mindezt, mert a talajok különbségei még a borból is kiérződhetnek. Az is jól jelzi a talajok fontosságát, hogy sokrétű szerepet töltenek be a tőkéink élete során, de elsősorban tápanyagot és vizet szolgáltatnak, rögzítenek. Időszerű, hogy a szőlőültetvények talajáról annak komplexitásában, önálló ökoszisztémaként kezdjünk gondolkodni. Ehhez szolgál aktuális összeállításunk néhány gondolatébresztő ismerettel.

A filoxéravész előtt tőkéink és termesztőink is ideális világban éltek. A talajokat nem járták nehéz gépek, nem okoztak terhelést növényvédő szerek. Az elhanyagolható környezeti terhelés mellett ültetvényeinkben stabil agrárökológiai rendszer működött. Nem fenyegette semmi a talajok termékenységét. A behurcolt kártevővel, kórokozókkal azonban egy új korszak kezdődött. Az új kihívásokra válaszként érkező emberi hibák azonban megszüntették ezt az idilli állapotot.

A nagyüzemi szőlőtermesztés korszaka tovább fokozta ezt az ökológiai krízist. Táblásított ültetvényekben, valódi monokultúrában folyt évtizedeken át a termesztés. Minden a maximális hozamok elérését szolgálta: gépesítés, tereprendezés, táblásítás, könnyen oldható műtrágyák stb. Az egyoldalú, intenzív, hibás talajművelés nemcsak a felszínen okoz „kultúrsivatagot”, de a talaj szerkezetére is káros hatással van. A gyomirtással odakerülő herbicidek maradványai is hosszú távon fejtik ki pusztításukat. A soralji gyomirtással kombinált mechanikai talajművelés csupasz talajfelszínt, „tisztán tartott” ültetvényt eredményez, ez azonban csalóka. A természetben ez rendellenes állapot, hiszen az élő, termékeny talajt általában élőlények borítják.

A szőlő gyökérzete mélyen behálózza a talajt, méterekre is eljuthat eredési helyétől. Általában véve elmondhatjuk, hogy a szőlő föld alatti részei kerülik a konkurenciát. A gyökérzet nemcsak kiterjedésében, de vastagságában is jelentős, hiszen a felszívó, szállító, rögzítő funkciókon túl a föld feletti részek komoly raktáraként is szolgál. A szőlő gyökérzete azonban nincs jelentős hatással a talajra, telepítésével tehát nem vagyunk közvetlen befolyással a termesztőközeg szerkezetére, termékenységére.

Az ökológiai gazdálkodás fő alapelvei között szerepel, hogy a talajok termékenységét őrizze, fokozza és óvja a talajéletet. Mit akarhatunk javítani a talajban? A talajra egy önálló ökoszisztémaként kell tekintenünk, nem pedig egyszerűen szerves és szervetlen tápanyagok elegyére. Először is ideális közegünk összetétele annak meghatározott víz- és levegőtartalmának elérésével indul. Harminc centiméteres mélységben az 50%-nyi szilárd rész mellett célszerű a levegő és a víz arányát is 25-25%-ra célozni. A talaj mélyművelése, átlevegőztetése tehát nemcsak a tömörödés megszüntetése vagy a tápanyag-utánpótlás miatt fontos. A talaj szilárd részei is sokfélék. Az ásványi anyagok holt szerves anyagokkal képeznek aggregátumokat, ezek a komplexek adják a termékenység alapját. De „szivacsként” működve nemcsak tápanyagot és vizet tárolnak és szolgáltatnak, hanem a szennyeződéseket is lekötik. A holt szerves anyagok, vagyis a humusz mennyisége és minősége is folyton változik. A táphumusz könnyen mineralizálódik, de könnyen le is bomlik. Ez a növényi eredetű szerves anyag a talajlakó szervezetek fő tápláléka. A tartós vagy inert humusz a stabil agyag-humusz komplexek fő alkotója. Ezen kolloidok sötét színe szemmel láthatóvá is teszi a termékenységet, javul általuk a talaj szerkezetessége. Mivel a holt szerves anyagok nélkülözhetetlenek a talajélet és annak szerkezetessége szempontjából, így mennyiségét szinten kell tartanunk, vagyis a humuszképző anyagokat folyamatosan pótolni szükséges például szerves trágyával vagy takarónövényekkel. Ugarszerű művelésnél, az intenzív bolygatás hatására sok humusz táródik fel és bomlik le. A jól levegőző, gazdag talajélettel bíró talajban viszont bár szintén jelentős mennyiségű humusz bomlik le, ugyanennyi keletkezik is. Érdekes számadat, mely szerint a talaj humusztartalmának 1%-os növelése 10%-kal jobb vízmegtartó képességet eredményez. Érdemes telepítéskor jól feltöltött készletekkel indulni, de egy jól beállt rendszerben egyensúlyban van a holt szerves anyagok folyamatos átalakulása, vagyis körülbelül ugyanannyi bomlik le, fogyasztódik el, mint amennyi keletkezik.

A talajban nemcsak ásványok és holt szerves anyag rejlik, hanem élőlények sokasága tartja működésben a rendszert, segít az átalakulásban és az egyensúly fenntartásában. Egy német kimutatás szerint egy átlagos szántóföldben a mikroflóra (algák, baktériumok, gombák) darabszáma egy gramm talajban 600 millió is lehet, míg a mikrofauna (amőbák, állati ostorosok) mennyisége egy dm² talajon a 1,5 milliárdos nagyságrendet is elérheti. Ez az élőlénymennyiség tömegében is érzékelhető már. A biomassza súlya egy hektáron meghaladhatja a 20 000 kilogrammot. A talajokban közvetlen segítőket is találunk. A gümőbaktériumok és a pillangós takarónövények szimbiózisából többletnitrogénhez juthatunk. A mikorrhiza gombáknak betudhatóan pedig javul a tőkék víz-, foszfor- és mikroelem ellátottsága. A talaj különböző értékes szereplői egymásra is jó hatással vannak, hiszen magasabb szervesanyag-tartalom mellett a mikorrhizák spóraszáma is megemelkedik, míg műtrágyázással éppen a mikorrhizáltságot csökkentjük.

A talaj szerkezetén és termékenységén közvetlenül is javíthatunk mélylazítással, illetve szerves és zöldtrágyákkal. Azonban arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy a felszín növényzete közvetlenül is hat a talajra. Az ideális takarónövényzet ugyanis nemcsak az ültetvény bejárhatóságát garantálja, számos egyéb haszna is ismeretes. A jól megválasztott növényzet mélyre hatoló gyökereivel minden szinten behálózza a talajt. Lombozata árnyékolja a felszínt, így csökkentve a humusz gyors lebomlását. A takarónövény nemcsak szerves anyagot termel, de közreműködhet a talaj nitrogénkészletének gyarapításában, illetve a tápanyagok feltárásában is. A jól beállt takarónövényzet kiszoríthatja a problematikus gyomnövényeket. A felszín növényzete segítheti a károsítók elleni védekezést (életteret ad a hasznos fajok számára). A sorközök növényzete ráadásul térbeli lehetőséget ad, hogy a biodiverzitást „visszacsempésszük az ültetvénybe”, és ez a fajgazdagság hasznos az ökoszisztéma stabilitásának szempontjából is. Összefoglalóan tehát elmondhatjuk, a jól megválasztott takarónövényzet javíthatja ültetvényünk talajának szerkezetét, emelheti humusz- és nitrogéntartalmát, továbbá növelheti a biodivarzitást.

A talajpusztulás megakadályozása a változó klíma mellett még kiemeltebb feladat, hiszen a kedvezőtlen csapadékeloszlás hatásai is többrétűek. A magas humusztartalom elengedhetetlen a víz tárolhatósága, illetve a talaj vízszolgáltató képessége szempontjából. Tehát a vízhiányos időszakok átvészeléséhez a termékeny talaj elengedhetetlen. A csapadéknak azonban nemcsak elégtelen mennyiségével, de kedvezőtlen eloszlásával is számolnunk kell. A jó szerkezetű, megfelelően ápolt, (takarónövényekkel) borított talaj ebben is nélkülözhetetlen. A lezúduló heves esők, sárlavinák ellen a mélyen gyökerező fajokkal borított talaj védelmet élvez. A takarónövényzet tehát nemcsak javítja, de közvetlenül is védi talajunkat.

A talaj állapotáról mi magunk is tájékozódhatunk, annak javításáért közvetlenül és közvetetten is tehetünk. A föld feletti részek zavarai mögött is általában a talaj hiányosságai, problémái rejlenek. Igyekezzünk jól működő rendszerré tenni a talajunkat, hiszen itt is igaz a mondás, „ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”.

Varga Zsuzsanna, Bodor-Pesti Péter