Figyeljünk a gyökerekre!

Az elmúlt évek aszályos évei után a növénytermesztés minden ágazatában el kell gondolkodni azon, hogy a biztonságos termesztés érdekében ragaszkodunk-e a korábbi technológiákhoz vagy elgondolkodunk és új eljárások, új eszközök alkalmazásával próbálunk a megváltozott körülmények között gazdálkodni. Nem elég azonban csak a föld felett, szemmel jól látható jelenségekre figyelemmel lenni, hanem a talajfelszín alatt zajló folyamatokra is hangsúlyt kell helyezni. Most nem elsősorban a talaj fizikai, kémiai és biológiai állapotára gondolunk, hanem a haszonnövényeink, jelen esetben a szőlő legfontosabb szervére, a gyökérzetre.

A gyökér a víz és a tápanyagok felvételére, a talajban való rögzítésre és a tápanyagok tárolására szolgál. A szőlő gyökerei járulékos gyökerek, azaz fás hajtásrészekből fejlődtek ki. Az elsődleges gyökerek 6-10 mm vastagok, lignifikáltak (elfásodottak), és a növény talajhoz való rögzítésében van szerepük. Itt történik a tápanyagok és a víz szállítása és tartalék tápanyagok raktározása is. Kedvező körülmények között a szőlő gyökérzetében nagy mennyiségű keményítő, aminosav, különösen arginin akkumulálódik. Ezek az anyagok a következő évben, és esetleg az azt követő évben is tartalék tápanyagként szolgálnak és energiát adnak a kihajtáshoz egészen addig, amíg a szőlő hajtásrendszere meg nem termeli a zöld részek teljes tápanyag-felhasználását meghaladó mennyiségben. A gyökerek másik nagyon fontos funkciója a hormonok többségének termelése, ezek olyan kémiai anyagok, amelyek a szőlő környezetre adott reakcióit szabályozzák. Minden olyan negatív körülmény, amely akadályozza a gyökerek növekedését és működését, zavarja a hormonok szintézisét, ezáltal módosítja a növény általános teljesítményét. A szőlő gyökere egyben a citromsav termelésének és felhalmozódásának fő helyszíne is. Innen kerül a gyümölcsökbe, ahol almasavvá oxidálódik.

A fiatal, egészséges, jól megeredt tőkék már az első életéveikben nagy tömegű gyökérzetet alakítanak ki. A növekedésnek kedvező körülmények között a gyökerek nagy területet képesek behálózni és jelentős mélységig is átszőhetik a talajt. A telepítés utáni nem termő évek, azaz a tőkekialakítás időszaka a legfontosabb és meghatározó az ültetvény élettartama szempontjából, mert ebben az időszakban alkalmazkodnak a szőlő gyökerei a helyi éghajlati és talajviszonyokhoz. A későbbiekben az alkalmazkodási képességük jelentősen csökken.

Bár a gyökerek nagy része általában a talaj felső 10-40 cm-es rétegében található, a kedvező szerkezetű, összetételű és levegőzésű talajokon a 3 vagy ettől több méter mélységet is elérnek. A gyökerek eloszlása függ a talaj jellemzőitől, a vízzáró rétegektől, az alanyfajtától és a termesztés során alkalmazott művelési gyakorlatoktól. A gyökerek növekedését nagymértékben korlátozhatja a sekély talaj, a tömörödött talaj, a gyökérnövekedést gátló alapkőzet, a talajvízszint és a talajban lévő nagy mennyiségű szabad víz – amely levegőtlenné teszi –, vagy a kémiai összetétele, amely lehet toxikus is a gyökérnövekedésre. Ezen feltételek bármelyike esetén a gyökérnövekedés az akadály feletti talajrészre korlátozódik. Ha a gyökérzet sekélyen helyezkedik el, akkor a szőlő számára elérhető víz- és ásványielem-ellátás korlátozott, ezen túl rendkívül sérülékeny is, mivel aszályos időszakban könnyen kiszáradhat, illetve a gépi művelés során elszakadhat. A gyökerek oldalirányú növekedését a természetes körülmények ritkán korlátozzák. Fejlődésüket és típusukat nemcsak a talajtani, környezeti tényezők határozzák meg, hanem a fajtasajátosságok is. Egyes fajták a gyökértörzstől messzire elnyúló, nagy területet átfogó, de kevésbé elágazó úgynevezett extenzív gyökérzetet (Kövidinka, Kadarka, Ezerjó, Hárslevelű, Pozsonyi fehér), míg mások rövidebb, de sűrűn elágazó, a talajt sűrűn átszövő, úgynevezett intenzív gyökérzetet (Kékfrankos, Furmint, Szürkebarát, Oportó, Irsai Olivér, Leányka stb.) fejlesztenek. Az extenzív típusba tartozó fajták gyökerei mélyre hatolnak és főként függőleges vízkeresők, míg az intenzív gyökértípusú fajták sekélyen gyökereznek, vízkereső gyökereik nincsenek, tápdús, jó vízgazdálkodású talajt igényelnek. Az extenzív gyökerű fajták általában jobban bírják az aszályt, kevésbé hajlamosak hónaljhajtásképzésre.

Láthatjuk, hogy a szőlő gyökérzetének számos funkciója van, központi szerepet játszik, és így közvetlenül befolyásolja a szőlő minőségét és mennyiségét, ezért minden szőlőtermelőnek törekednie kell, hogy jól fejlett, egészséges gyökérzettel rendelkező szőlőültetvénye legyen. Mindenekelőtt a talaj tömörödöttsége és a talajellenállás szabja meg a gyökér növekedési ütemét, ezáltal tömegét és felületének kapacitását. Az alanyok növekedési erélyében jelentős eltérések vannak, azonban ezek a különbségek nem feltétlenül jelennek meg a szőlőültetvényben, mert nagymértékben függ a nemes fajtától és az ültetvény más adottságaitól is. Termékenyebb talajon, ideális tápanyag-ellátottsági körülmények között a szőlőtőkék növekedése erőteljesebb, mint sekély, tápanyagban szegény talajon. A jobb növekedési eréllyel rendelkező nemes fajta a különböző alanyokra oltva is erőteljesebb növekedésű lesz, mint egy gyengébb. Az alanyfajták kiválasztása fontos tényező a szőlőültetvények tervezésénél, mivel az alanyok befolyásolhatják a szőlő növekedését, szárazságtűrését, kártevőkkel szembeni ellenállását és a tápanyagfelvétel hatékonyságát. Segít kompenzálni a szőlőnek a kedvezőtlen biotikus és abiotikus környezeti feltételeket, például a rossz talajt, az alacsony vízellátottságot stb. és ezáltal a növekedését biztosítani.

Legtöbbször, mikor a szőlő gyökérzetéről beszélnek, akkor főként a gyökerek hosszúságát értik alatta. A talajjal való cserekapacitás azonban mindenekelőtt a gyökérelágazásoktól és ezáltal attól függ, hogy milyen sűrűségben tudják elfoglalni a rendelkezésre álló teret. Minél inkább kedvező talajviszonyok között van a szőlő, annál inkább hajlamosak a gyökerek az elágazásra, és annál jobb a talajjal való cserekapacitásuk. Minden köbméter talajra 200 méter gyökér juthat (kb. 1,0-1,5 kg gyökér köbméterenként). Ezzel szemben a legkedvezőtlenebb körülmények között a gyökerek mind a megnyúlásban, mind az elágazásban gátoltak, a növényünk kevésbé életerős lesz. Ha a gyökérsűrűség és -eloszlás nagyon korlátozott, egyensúlyhiány jön létre a vegetatív növekedés és a szőlőtermés között, ami rossz minőségű terméshez és gyengébb borokhoz vezet, különösen a legszárazabb években. A gyökerek csak akkor növekednek megfelelően, ha a pórusméret megfelelő, vagy ha vannak repedések vagy egyéb járatok a talajban. Például jól növekednek a korábbi elhalt gyökerek által hagyott helyeken, a földigiliszták által ásott járatokban stb. Igaz, hogy a gyökerek nagy mélységekbe is lejuthatnak, ha a talaj elég mély, vagy elegendő porózus járat található benne, de azt vegyük figyelembe, hogy a gyökerek mennyiségének ez a rész csak kis töredéke. Mivel a gyökerek érzékenyek a levegőhiányra, a nagyobb mélységben lévő 10% alatti levegőtartalomnál már rövid időn belül elpusztulnak.

A talajjal való érintkezési felületet a gyökérszőrök, valamint a gyökerekkel szimbiózisban élő gombák hifái még jobban növelhetik. A gyökerek nem önmagukban, a környezetüktől elszigetelten növekszenek, hanem „kommunikálnak” környezetükkel és a talajban található többi élőlénnyel. Felületükön nyálkát, gyökérváladékot termelnek, mely szénhidrátokat, aminosavakat, szerves savakat, enzimeket és egyéb vegyületeket tartalmaz. Ezen anyagok némelyikét a talajban élő szervezetek széles köre használja táplálékként. Megfigyelték, hogy egyesek serkentő vagy fordítva, gátló hatással is vannak a gombák, baktériumok vagy fonálférgek növekedésére. Továbbá, a gyökerek az elhalt részeik által évente nagy mennyiségű szerves anyagot termelnek, amely ideális humusz a rizoszféra különböző szervezetei számára.

Az egyik legismertebb kapcsolat, amelyet a szőlő más talajlakó szervezetekkel létesít, a mikorrhizákkal való kapcsolat. A mikorrhiza gombák a talajban élő gombák egy olyan különleges csoportja, melyek mutualista, mindkét fél számára előnyös kapcsolatot alakítanak ki a növényekkel. Ennek lényege, hogy a gomba speciális képleteket fejlesztve behatol a növények gyökérszöveteibe, majd segíti a növény víz- és tápanyagfelvételét, cserébe a növény szénhidrátokat biztosít. Ám előfordul az is, hogy a növény nem kap tápanyagot, helyette például a gomba segíti átvészelni a száraz időszakokat. A mikorrhiza gomba optimalizálja a gyökerek felszívó zónáját, mivel a hifái hosszúak és sokkal vékonyabbak, mint a gyökerek, ezért képesek behatolni a talajrészecskék közötti pórusokba, ahová a gyökerek nem jutnak el. Azt is megfigyelték, hogy növelik a növény ellenálló képességét a sótartalommal, a nehézfémekkel, például a rézzel szemben, valamint egyes kórokozókkal, károsítókkal szembeni rezisztenciáját is. Vannak, akik a szőlőtőkék talajába a mikorrhiza gombák mesterséges beoltását javasolják; míg mások szerint ez teljesen felesleges, mert ha a talajviszonyok megfelelőek, a mikorrhiza természetes úton nagyon könnyen megtelepszik a szőlőben. Ha a talajviszonyok kedvezőtlenek, a beoltott mikorrhiza amúgy is elpusztulna. Pro és kontra érveket mindig lehet hozni, az azonban biztos, hogy a mikorrhiza gombák jelenléte a szőlőtermesztés szempontjából legjobb talajok eredendő előnye. Az elmúlt harminc-negyven év helytelen talajművelési gyakorlata alapján mindenképpen megfontolandónak tartom, hogy legalább telepítéskor alkalmazzuk a szaporítóanyag mikorrhiza gombás beoltását a jobb eredés és gyökérképződés miatt. Erre példaként a MATE SZBI Kecskeméti kutató állomásán a ZFW Hortiservice Kft részére végzett tenyészedényes kísérlet egyik részeredményét mutatom be, melyből látható, hogy a mikorrhiza készítménnyel (Hortitab, ill. Hortitab + Quik Link aminosavas készítménnyel kombinációban) való beoltás után a hajtásnövekedés szignifikáns különbséget mutatott a kezeletlennel szemben. Jelentős pozitív eredményt hozott a beérett és nem beérett hajtáshossz aránya is a kezelt állomány javára. A gyökérnövekedésben is volt különbség, de ennek eredményei még további vizsgálatokat igényelnek, melyeket ebben az évben folytatunk. A kísérletet Generosa fajtával állítottuk be, öt kezelési kombinációval és kontrollal, kezelésenként három-három ismétlésben, a tenyészedényekbe homoktalajt töltöttünk. A vegetációs időszakban a hajtásnövekedést hetente mértük, majd szeptember végén az állományt felszámoltuk és gyökérkimosást, illetve gyökértömegmérést végeztünk (1. ábra). Mivel a kísérletsorozat még nem zárult le és az eredmények egy része még feldolgozás alatt áll, ezért a későbbiekben fogunk majd részletesen beszámolni a végeredményekről. (A kísérlet a ZFW Hortiservice Kft anyagi támogatásával valósult meg.)

Következtetésképpen megállapítható, hogy a gyökérzet ismerete és optimális gondozása a termés és a bor minősége szempontjából az egyik legfontosabb kérdés. A szőlő csak akkor képes ellenállni a környezeti stresszhatásoknak, valamint kiváló minőségű borokat termelni, ha sikerül optimális gyökérzetet kifejlesztenie. Ezért fontos ismerni minden olyan szempontot, amely befolyásolja a gyökerek fejlődését és növekedését a szőlőültetvényeinkben: a talaj, az éghajlat, a termesztési eljárások hatása stb.

Németh Krisztina, Kisné Túri Andrea (MATE SZBI Kecskemét)

Fülei Zoltán (ZFW Hortiservice Kft)