Egy vincellér Sopronból

Molnár Tibor, azaz Molnár Titi vincellérnek vallja magát. Véleménye szerint ez az a magyar szó, ami egyszerre fejezi ki a szőlőhöz, a borhoz való viszonyát, azt a szakembert jelöli, aki mindkettő területhez ért és gyakorolja is azokat.

Amikor kedvenc fajtájáról kérdezem, elgondolkodik. Elsőnek a Zweigeltet említi, amit édesapja, Molnár Tibor honosított meg hazánkban. Az a szőlő, melynek ha „elengedik a kezét”, képes sokat teremni, de terméskorlátozással csodálatos bort ad. Emellett ott van a Zöld veltelíni, vagy a Zenit, ami olyan Sopronban, mint a móriaknak az Ezerjó.

Molnár Titi a szőlőben, édesapja mellett töltötte gyermekkorát, ott játszott a sorok között, kicsit a pincében is, mindez életre szóló élményt jelentett számára. Korán „megfertőződött” a szakmával. Édesapja soha nem erőltette, hogy ezt a pályát válassza, bár a világ legszebb hivatása, de ismerve a nehézségeket, inkább lebeszélte volna. Szinte észrevétlenül nőtt bele – legfeljebb finom terelgetés volt jellemző –, ma viszont életének elválaszthatatlan része.

Szakmai körökben aligha kell bemutatni édesapját, a 2008-ban elhunyt Molnár Tibort, aki évekig viselte a Sopron-Fertőmenti Hegyközség hegybírói, illetve a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöki címét. Emblematikus személy, akinek Titi mind emberileg, mind szakmailag sokat köszönhet.

 

A fiatal borász tanulmányait a helyi evangélikus gimnáziumban kezdte, majd jött egy kis mellékvágány, a Budapesti Gazdasági Főiskola vendéglátó és szálloda szakán szerzett diplomát, de már fővárosi évei alatt bekapcsolódott a borkereskedelembe. A Zwack Borháznál gyakornokoskodott, majd a Gundelben két nyáron keresztül ismerkedett a borokkal és az ételekkel. Egy ideig úgy is nézett ki, ezen a területen folytatja pályafutását, ekkor már körvonalazódott, hogy a hasznos tudnivalók megszerzése ellenére inkább a bor világában tud kiteljesedni. Megcsillant a lehetőség a Bortársaságnál egy borbeszerzői pozícióra, ám a katonai sorozással kényszerhelyzetbe került. Ekkor mondta neki egy barátja, minek próbálkozik a borkereskedelemmel, miért nem vág bele a borászatba? Tanuljon meg inkább kiváló Kékfrankost, Zöld veltelínit készíteni. Ezzel el is dőlt a kérdés, édesapja kapcsolati tőkéjét kihasználva Ausztria legjobb borászataiban dolgozhatott. Első lépésként, 2003-ban Haracsonyban (Horitschon), az osztrák IBY Rotweingut kötelékében kezdett el tapasztalatokat gyűjteni, ahol főként Kékfrankossal és Zweigelttel foglalkoznak. Az ott töltött négy és fél év alatt nemcsak a precíz technológiával és a pincészetekkel ismerkedett, de sikerült az Osztrák Bor Akadémia négylépcsős képzéséből is elvégeznie hármat. Eközben levelezőn sikeresen befejezte a budapesti Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskolát is. Ezt követően még további egy évet dolgozott a Kamptal-borvidéken Fred Loimernél, egy biodinamikus gazdaságban, amely Zöld veltelíni és Rajnai rizling specialistájának számít, majd visszatért Sopronba. A kint töltött idő alatt ezres nagyságrendben kóstolta a borokat, s szívta magába az információt.

Molnár Tibor Titi ma annak a fertőbozi Vincellér Borbirtoknak az egyik társtulajdonosa, amely 1986 óta készít borokat. A vállalkozást három család alapította, Titi már második generációsként választotta e nemes és küzdelmes hivatást. A tulajdonostársakban is megérett az elhatározás a generációváltásra, s ha nem is azonnal, de 2011-ben bizalmat szavaztak a fiatal szakembernek, s bekapcsolódott a Vincellér Borbirtok munkájába. Azóta – nem túlzás ezt állítani – ő lett a borászat arca, meghatározó személyisége. Fertőbozon a Széchenyi pince 1811–1813 között épült, egy domboldalba vájt téglával rakott U alakú pince. Ennek felében a borok érlelődnek, míg a másik részében vinotékát és kóstolóhelyiséget alakítottak ki. Titi megtakarított pénzéből területeket vásárolt, s belevágott élete nagy kalandjába. Számára életforma, szenvedély a borászat, nem igazán tudná másként elképzelni a jövőjét. Vallja, itt van feladata, küldetése, ezen a tájon érzi jól magát.

Sopronban jellemző a csillámpala és mészkő alapkőzet, ami 10, illetve 100 millió éves alapot ad, amire a különböző dűlőkben más-más termőréteg rakódott. Legegyszerűbb a félig kötött vályogtalaj – mint amibe a fertőbozi pincét is vájták –, de ugyanúgy megtalálható a kötött agyagtalaj is. Mindez mély, izgalmas borok születését teszi lehetővé.

Sopronról elsősorban a Kékfrankos jut mindenkinek az eszébe, ugyanakkor kevesen tudják, hogy a filoxéravészt megelőzően mintegy 80 százalékban fehérszőlők voltak a borvidéken. Akkor nagyobb volt a kereslet a száraz és az édes fehérborok iránt.

A Vincellér Borbirtokon egyaránt fontosnak tartják a Kárpát-medencei és a közép-európai fajtákat. Fehérek közül a Zenit, a Zöld veltelíni, kevés Tramini adja a választékot, míg a kékszőlők közül a Kékfrankosra és a Zweigeltre építenek. Ezeken keresztül tudják megmutatni a termőhely sokszínűségét.

„Édesapámék mind a fehér-, mind a rozé- és vörösbor készítésében otthonosan mozogtak. Ugyanakkor nem rendelkeztek profi erjesztőrendszerrel, amit az odaérkezésem utáni időszakban sikerült egy uniós támogatásnak köszönhetően beszerezni. Szőlőket telepítettünk, ebben főként közép-európai és magyar fajták – Zenit, Zöld veltelíni, Kékfrankos, Zweigelt – szerepelnek. Az alap borkészítési hagyományokon sokat nem változtattam. Magát a technológia hardver részét próbáltam fejleszteni, így a korszerű erjesztőrendszert, prést”, vázolta fel Titi.

Mindezek lehetőséget adtak, hogy egy alap bormárka mellett prémium kategóriával is megjelenjenek a fogyasztók előtt. Az eltelt évek alatt boraikkal számtalan megmérettetésen vettek már részt, munkájuk sikeréről a sok díj tanúskodik. Ezek közül különlegességként a 2018-as üzbegisztáni borverseny két aranyérmesét emelte ki.

A piaci trendeket követve nem a mennyiségre, hanem a minőségre, az egyedi megjelenésre törekednek. A szakember fontosnak tartja a célirányos kommunikációt, a végfogyasztó közvetlen elérését. Nagy hangsúlyt helyeznek egy-egy borstílus, címke vagy akár csomagolókarton megálmodására, az arculatra.

Az elmúlt években sok új termék köszönheti Molnár Titinek a piaci megjelenést, legyen az akár a must – amely Ausztriában szerzett tapasztalatok alapján készült –, vagy a gyöngyözőborok, mellettük pedig megtartotta például a késői szüretelésű, botritizálódott, „aszú” jellegű Zenitet. Ez a bor az egyik méltó iskolapéldája annak, hogy Sopron nem csak a Kékfrankosok földje.

A boroscímkékkel, a dizájnnal is hasonló módon járt el. Egy évtizednyi bátorsággyűjtést követően nyúlt csak hozzá, hiszen a régieket megszokták a fogyasztók. Egyszer már megpróbálkoztak vele, de negatívan értékelte a piac. A tavalyi évben elérkezettnek látta az időt a külcsíny megújítására, igényesre sikerült a munka, ezzel is megvalósult a megálmodott minőség. Az Ausztriából hozott tapasztalatok, közös konzultációk formálták a megjelenést. „A gyöngyöző rozéborunk bátyám, Ákos ötlete alapján született meg, így a címkére fel is került az arca” – hangsúlyozta a személyesség varázsát.

Molnár Titi igyekszik az eddig megszerzett tapasztalatait – közgazdaságtan, borkereskedelem, vendéglátás és borkészítés – egybegyúrni. Mint meséli, nagyon sokrétű a gazdaságban végzendő feladat, amire a munkaerőhiány is rákényszeríti. A marketinget már nem tudja felvállalni, ezt a munkát 2020-tól megbízás alapján egy ismerős szakember végzi. Molnár Titi véleménye szerint a marketingköltségnek ugyanúgy bele kellene épülnie egy gazdálkodó egység életébe, mint például az üzemanyagszámlának. Megkerülhetetlen feladat, főként egy olyan pincénél, amelyik – akárcsak ők – az igényesebb fogyasztói réteget célozta meg.

A rendszerváltás hajnalán féltettük a Soproni borvidéket, nehogy elvérezzen a telekspekulánsok oltárán, s ez a probléma az idők során lényegileg változott, máig sok kérdést vet fel. Igyekeznek az elhagyatott ültetvényeket felszámolni, termelésbe vonni, s úgy tűnik, ehhez az önkormányzat részéről is pozitív a hozzáállás. Így alakult meg aktív részvételével egy önkéntes szakértői csoport, amely a borvidék megújításán dolgozik. Valamelyest javult az összkép, de koránt sincs vége ennek a munkának. Családon belül a társadalmi szerepvállalás szinte zsigeri dolog, 2014 óta tagja – négy cikluson keresztül titkára és egy cikluson át elnöke is volt – a Rotary Club Sopronnak, a közelmúltban vette át a Soproni Borút Egyesület vezetését, s mosolyogva teszi hozzá: 36-szoros önkéntes véradó. Megkezdődött a soproni borokat bemutató közösségi vinotéka kialakítása, s erre a célra 60 millió forintos pályázati és 30 milliós önkormányzati pénzt vehetnek igénybe. Létrehoztak a borvidék megújításáért egy Nonprofit Kft.-t. Úgy érezték, hiába születnek minőségi borok, ha a fogyasztó tájékozatlan, a borvidék ismertsége nem ott tart, ahol kellene. A közösségi vinotéka építkezése még nem indult el, de a megnyert pályázat tükrében hamarosan megkezdődnek a munkálatok. Az önkormányzat egy régi, jó fekvésű csőszházat is felajánlott a hegyközség számára, ahol szakmai rendezvények, vagy akár naplementés borkóstolók is megtarthatók. „Nagyon sok ötletünk van, meglátjuk, mi valósítható meg belőlük, de optimisták vagyunk” – magyarázta, hozzátéve, hogy összeállt egy kreatív csoport, amely a szabadidejét nem sajnálva dolgozik a borvidékért.

Az elmúlt évtizedeket robbanásszerű fejlődés jellemzi a Soproni borvidéket. A vörösborok tekintetében az elmúlt harminc évben sokat változott a régió, ami több tényezőnek is köszönhető. Említhetjük a technológia váltást – az almasavbontást –, a szakmai fegyelmet, a fiatalos, újító szellemet. De meg kell jegyeznünk, hogy a klímaváltozás egyik nyertese éppen a soproni borászok köre. Míg korábban hűvös, hideg borvidéknek kiáltották ki őket, ezt a tézist jó ideje túlhaladta az idő. A klímaváltozás is a malmukra hajtja a vizet, korábban tudnak szüretelni, s a kívánatos mustfokokkal érkeznek a szőlők a feldolgozókba. Ehhez viszont a termékleírásokat finomítani kell, ami közelebb viszi a soproni bort a fogyasztóhoz.

A filoxéravészt követően kerültek túlsúlyba a kékszőlők, s könyvelték el Sopront vörösboros területnek. Ez az arány az utóbbi években megváltozott. A fogyasztók érdeklődése megnőtt a fehérborok iránt. Ráadásul a rendszerváltás előtt az önálló arcát sem tudta megmutatni, mert állami vállalatok vitték innen a szőlőt, s építették be saját boraikba. Az elmúlt években nagy erőfeszítést tettek azért, hogy ez megváltozzon.

A generációváltás a Soproni borvidéken is gondot jelent. Egy vállalkozás mindig kockázattal jár, ráadásul a szőlő-bor ágazat tőkeigényes. Emellett a munkaerő-elvándorlással is számolni kell, tőlünk nyugatabbra jó pénzért és felelősség nélkül tudnak a fiatalok megélni. Éppen ezért itthon komoly kihívást jelent munkaerőt találni.

„Hatékony munkát tudunk a borvidéken végezni, tömegtermelés nincsen, megjelentek a fiatal vállalkozások, a maguk innovatív ötleteivel” – vázolta a lehetséges jövőt. Jelentős a városban és környékén az idegenforgalom, ami kiváló lehetőség, hogy a bort helyben értékesítsék. „Sopron és a borvidék komoly vonzerővel rendelkezik. Gondoljunk itt a város történelmi múltjára, vagy az egyedi hangulatot árasztó Fertő-Hanság Nemzeti Parkra, annak egyedi részére, a Fertő tóra. Ez is hozott vissza a biztos jövedelemtől a vállalkozásba. Sokak szerint azok az emberek viszik előbbre a világot, akik mernek kockáztatni” – magyarázta, hogy ezt a munkát csak szívvel-lélekkel lehet csinálni, különben a fogyasztók megérzik, hogy a borban nincsen lélek. Ez a lelkesedés jellemzi Molnár Titi hétköznapi munkáját is.