A móri borvidékre szükség van

Lincz István sokat tett azért, hogy a Móri borvidék napjainkban is megmaradjon. A gépész végzettségű szakember egy véletlennek – vagy inkább szerencsének – köszönhetően került szorosabb kapcsolatba a szőlészettel-borászattal. A ma nyugdíjas szakember még lejár a pincéjébe, de egyre több feladatot bíz vejére, a szintén gépész Stéger Antalra. De ne szaladjunk ennyire előre.

A Lincz család – akárcsak oly sokan – Ausztriából települt Magyarországra, egyesek Bólyban, Egerben, mások Móron leltek új hazára.

„Az édesapám bányász volt, emellett lovas kocsit hajtott, a gazdálkodás, a szántó és egy kevés szőlő valamilyen szinten mindig a család része volt” – mesélte Lincz István. Heten voltak testvérek, és valahogy nem vonzotta a gyerekeket a szőlő és a mezőgazdaság. Elpályáztak erről a területről, de legkisebbként István nem ment túl távolra, ő mezőgazdasági gépész lett. A Móri Állami Gazdaságban kezdte pályafutását, s míg katonaidejét töltötte, a gazdaság borászata hatalmasat fejlődött, így egy gépész kellett a feldolgozóba. Mindennap a bor mellett töltötte munkaidejét, közben a gyümölcsléüzem is elkezdett épülni, az is erőteljesen fejlődött, s hogy kerek legyen a dolog, a szeszfőzde és a tejház is hozzá tartozott. „Mondtam is a borászoknak, ha csak melegedni jártam volna közétek, az évek alatt valamennyit akkor is megtanultam volna ebből a szakmából” – mosolygott, hiszen a legjobbaktól, Bozóky Istvántól és Kamocsay Ákostól leste el a szakma fortélyait.

Amikor megnősült, kis szőlővel, pincével lepte meg az apósa, s ezzel megpecsételődött a sorsa. A rendszerváltásnál – társaival – már 43 hektárt művelt, pincét bérelt, s Olaszországban tanulmányozta a korszerű technológiákat. Gépész vére nem hagyta nyugton, az ültetvényt átalakította gépi művelésre, és szőlőkombájnt vásárolt.

A rendszerváltáskor szembesült azzal, hogy vészesen fogy a szőlőterület Móron, ha viszont az ültetvényfelület lecsökken, megszűnik a borvidék, és a mai rohanó rendszerben újra létrehozni egy borvidéket szinte lehetetlen vállalkozás. Átmenetileg hegybíróként is munkálkodott az értékmentésen.

„Abban az időben jártunk egy olasz borászatba, amikor náluk zajlott a generációváltás” – emlékszik vissza, hogy kis irigységgel nézte a családot, amelynek minden tagja részt vesz a munkákban, gördülékenyen mennek a dolgok, egytől egyig megtalálták a helyüket a vállalkozásban.

Miközben szépen fejlődött a móri borászat, a háttérben mindig vezetett ipari vállalkozást is a szakember, amit fokozatosan adott át a fiának és a lányának, s ezzel komoly terhet vettek le a válláról.

„Pista bácsi lányával 2004-ben találkoztam, a család tagjává válva pedig nem kerülhettem meg a szőlőt és a bort” – idézte fel a kezdeteket Stéger Antal, aki maga is móri születésű. Gyerekkorában szőlőterületet béreltek a szülei, így apró legényként még sokat futkározott a sorok között. „Apósom gépész beállítottságú, én is gépésztechnikusként végeztem, először talán nem is a szőlőről és a borról beszélgetünk” – fejtegette, hogy hamar beilleszkedett a család ipari vállalkozásába. A fordulópontot az első Móri Bornapok jelentették, 2007-ben már feleségével önállóan települtek ki a rendezvényre, ettől kezdve többet beszélgettek, s hamarosan megfogalmazódott benne a szakma iránti igény.

Az idős szakember még az év végén nyugdíjba vonult, s átadta a gyeplőt a vejének. Két hónapig feléje sem ment a pincének, pihent.

„Apósom feltételként szabta, hogy beüljek az iskolapadba, s legalább az alapokat tanuljam ki” – magyarázta a gépészből borásszá avanzsált szakember. Stéger Antal a gyorstalpaló elvégzését követően teljes felelősséggel állt be a pincébe, így a gyakorlatban, kétkezi munkával tanulta ki a szakmát. Belecsöppent egy olyan üzembe, aminek már lerakták az alapjait. Ezekkel nem is vitatkozott. Ugyanakkor hozta magával az új szemléletet, gépészként a korszerű technológiát, a fajélesztők használatát. S miközben ragaszkodik a hagyományokhoz, fiatalos lendületet adott a vállalkozásnak. Bár szabad kezet kapott, a mai napig sok mindent megbeszélnek. Stéger Antal meghatározza a borok arculatát kívül-belül. A megújult dizájn is kifejezi azt a kedvet, a kíváncsiságot, amivel a folyamatos piaci változásokra reflektál.

A szakember ma is kitart a már „kézre álló” fajták mellett. Az Ezerjó, Rajnai rizling, Generosa, Leányka, Szürkebarát, Cserszegi fűszeres mellett jól megfér a Merlot is, amiből nemcsak vörösbor, hanem rozé is készül. Ám a pince mélyén nemcsak évjáratos, muzeális borok tanúskodnak a szakmai hozzáértésről, de két éve pezsgők is fejlődnek, hogy bizonyítsák a fiatal szakember borászatban való jártasságát.