Generációváltók: Ifj Heimann Zoltán, szekszárdi borász új utakon jár

A generációváltás esély vagy veszély? A vállalkozás jövőjét tekintve az egyetlen esély. Az utódlás ugyanolyan tranzakció, mint egy cég eladása, csak mindez a családon belül zajlik. Az új generáció feladata, hogy az elődök tapasztalataira építve – és nem elvetve azokat – a hétköznapokba bevonják a legkorszerűbb technológiát.

Ha a szakma kerül szóba, ifj Heimann Zoltán mindent elfelejt. A Heimann Családi Birtok adja a hátteret, hogy megvalósíthassa az elképzeléseit, amelyek évek tanulása, tapasztalatszerzése során érlelődött meg benne. Vallja, a generációváltás sikerét meghatározza az előtte járó generáció hozzáállása is.

„Generációmnak ki kell próbálnia nem megszokott utakon is járni és a tapasztalatokat szintetizálni, ugyanakkor azt is érzem, hogy a fiatalabb generációnak idő kell a szakmai egyenrangúság eléréséhez. Így aztán a generációváltás lényegében évekig tartó összesimuló folyamat”- fogalmazta meg véleményét a borász.
Gyerekkorában inkább csak „távvezérléssel” irányították szülei a borászatot, így nem volt közvetlen gyerekkori élménye. Később, az egyetemen – ahol a szakmát tanulta – döntötte el, hogy ezzel foglalkozik a jövőben. „Lemondtam a dédelgetett álmomról, vagy inkább hobbimmá fogadtam”- a fotó, a dizájn sodorta magával, amely akár be is épülhet a borászkodásba.

Legnagyobb benyomást azok a borászatok tették rá, ahol gyakorlatban is megfordult. Otthonról inkább az ízek ismeretét és szakma szeretetét hozta. „Egy jó vacsora nagy élményt tudott adni”- utalt rá, hogy első boros élménye 14 éves korában Szepsy Istvánnál tett látogatása volt. A későbbi – német, olasz, ausztrál birtokokon – gyakorlatok alatt érzett rá, hogy a borászatban sokkal több van, mint a nagypapa hagyatéka.
Érettségit követően Dél-Tirolban, egy 120 hektáros gazdaságban élte meg első szüretét. Szerelem volt első látásra a szakmával. Ezt követte Geisenheim, ahol az alapokat szerezte meg. A mester tanulmányokat Montpellierben folytatta, majd a végzést követően, 2015-ben beállt a családi gazdaságba, s rá három évre már mint borászati vezetőt jegyezték.

Eleitől fogva fontosnak tartja, hogy a borkészítés ne csak megélhetés legyen. Szeretne büszkén tekinteni azokra a borokra, amelyek a pince ajtaját elhagyják.
Franciaországból hazatérve még sok mindent megkérdőjelezett, amit otthon, a családi vállalkozásban látott. Sokszor nem jogosan. „Bármennyire úgy is tűnik, nem patriarchális a családunk”- magyarázta, hogy már a tanulmányai során is bevonták a megbeszélésekbe, egyenrangú partnerként kezelték a cégen belül. Ha valamibe mégis „beakasztotta a lábát”, akkor sem tolták át rajta a szülői akaratot, figyelembe vették a véleményét. Családon belül mindig jellemző volt a háromigenes döntéshozatal.

Ifj. Heimann Zoltán sokszor többesszámban beszél, pedig látszik, a tudás, a tenniakarás feszíti belül, aminek nehéz még családon belül is ellenállni.

Hozta hát a nemzetközi tapasztalatokat – amit nem tart mindent ütő ásznak -, s ezt tette a szülők élettapasztala mellé. Nem volt könnyű, de meg kellett találni az eltérő világlátás helyét.
A szülők kulcstermékei, a Birtokbor, a Barbár kitaposták a maguk útját, s ezen kár lenne változtatni. A házasításokban a közös döntések számítanak, ahol egyaránt fontos a rutin és a professzionalizmus.

Megteremtette hát a saját stílusát, amiben kiemelt szerepet szán a Kadarka és a Kékfrankos újragondolásának. A kísérletezést sikerek és kudarcok is kísérték: az újhordós érlelésű Kadarka mellékvágánynak bizonyult, annak ellenére, hogy a piac elismerte. 2018-ban kimondták, megmarad a klasszikus szortiment, a bevált márkák, emellett viszont bevezették az ifj. Heimann által jegyzett borokat.

Az új termékcsaládjukkal Heimann & Fiai néven, még a karantén közepén, áprilisban debütáltak. A név a generációkra utal, s jelzi, nem áll meg a munka.
A Kékfrankoson, a Kadarkán keresztül Szekszárdot és a dűlőket szeretné bemutatni. Felrajzolni a borvidéken belül egy koordináta rendszert, mit tudnak ezek a szőlőfajták és mit ad hozzá a terület. Új borászati stílust választottak, ami már a szőlőtermesztésben tetten érhető. Még 2018-ban belevágtak a biológiai növényvédelembe, s megkezdték a certifikálást is. Korai levelezéssel ritkítják a lombfalat, hogy a növényvédelmet megkönnyítsék és vastagabbak legyenek a bogyóhéjak, ami a Kadarkánál különösen fontos. A szüreti időpontot korábbra teszik, a biológiai érettségre időzítik. Nem szeretnének éretlen vagy túlérett szőlőt szedni. Az erjesztés spontán zajlik, viszont részben egész fürtökkel, ami izgalmassá teszi a borokat. Sokkal inkább a primer és az erjesztés során születő aromatikára helyezi a hangsúlyt, mintsem az érlelésre. Rövidebb ászok érleléssel dolgoznak, 8-10 hónap után kiveszik a hordóból. „Csak nagyhordót használunk, vagy részben akár amfórát, acéltartályt is”-jegyezte meg, nem jelenik meg az újhordó a pincében. Véleménye szerint Szekszárd, Villány viszonylatában is újszerű Kékfrankos stílus született. Bármennyire furcsállják is egyesek, íly módon erősen fajtajelleges borok készülnek.

A teljes cég borászatát Zoltán vezeti, a Birtokbornak és a Barbárnak éppúgy ő irányítja a készítését, mint a saját borcsaládját. A házasításokban, a borstílusban a döntéseket együtt hozza meg a család, ami mindenki számára biztonságot jelent. „A házasítás sorsdöntő lehet, egy-egy termék életében”- jegyezte meg, sok mindent megbeszélnek, alaposan körüljárják a témát. Megnyugtat, ez persze nem jelent konfliktusmentességet. Nem a saját igaza a fontos, hanem mi az előnyösebb a borok és a cég szempontjából. Ebben pedig hol neki, hol a szülőknek van jobb ötletük.

Mint ifj. Heimann Zoltán elmondta, szeretnének jelentősebb exportpiacot építeni. A Barbárral, amely egy elismert, egyedi házasítás, nemzetközi fogyasztók előtt megjelenni nehéz. Ezekkel a házasításokkal nem igazán lehet újdonságot megmutatni, hiszen széles a kínálat a piacon. Ettől még szép, nagytestű, fahordós érlelésű cuvée-re lesz a jövőben is kereslet. Ám – véleménye szerint – új piacok építéséhez jobb a helyi fajtákra, az „eszköztelen borászkodásra” helyezni a hangsúlyt.
Túl vannak a kísérletezgetős időszakon, amikor stílusgyakorlatokkal vizsgáztatta magát. „Gyakran vérző orral távoztam, mert a saját szortimentünkbe nem illettek bele az így készült borok”- hangsúlyozta, hogy a Heimann & Fiai borcsalád már a megtalált utat jelzi, ami a termelésük negyedét-harmadát teszi ki. Persze az út elején vannak és biztos szükség lesz további finomításra.

Új márkanevet nehéz építeni. „A sokadik latin nevet már nem jegyzi meg a fogyasztó”- mutatott rá. Az innováció a hazai fajtákról szól. Egy Furmintban, Olaszrizlingben, vagy éppen a lehengerlő gyümölcsösségű Kékfrankosban, a finoman törékeny Kadarkában még mindig nagy tartalékok vannak. Kétezer forintért lehet Kékfrankost eladni, de senki nem tudja milyen egy 4-5 ezer forintos tétel. Nincsen meg ennek a hagyománya, a piaca. Az elmúlt 30 év burjánzó, szines hazai piaca mára kifulladt. Ezért is vallja, hogy érdemes a külföldi fogyasztók felé kacsintgatni.

A borok megjelenésében vannak jó ötletek, de inkább egy új gondolkodásmódot kell megteremteni. Nem elég egy rokonról vagy latin kifejezésről elnevezni egy bort, kell a személyes galaxis – mint márka -, s ezt a borász teremti meg. Teljes üzenetekben kell gondolkodni, s ennek a koordinátarendszernek a legfontosabb részét maguk a borok képezik.