Ariadné fonala

A 2023. július 1-jével indult új hulladékgazdálkodási rendszer és a hozzá kapcsolódó adminisztrációs, regisztrációs, számlázási és fizetési kritériumok, határidők, partnerek rendszere valóságos útvesztőnek tűnik az egyszeri italgyártó számára. Ha ez az italgyártó ráadásul borász, hát ember legyen a talpán, ha kiigazodik a tennivalókon és azok irányain.

Közhely, de tényleg minden rosszban van valami jó. Ha a végső célt nézzük, és feltételezzük, hogy egyszer el is érjük, akkor mindenképpen és mindenkinek jó lesz az elhasznált csomagolóanyagok hatékony visszagyűjtése. Addig azonban még hosszú az út és nagyon rögös.

A rendszer átlátásához, megértéséhez nyújtott segítség, a részletes tájékoztatás, a szemléltetés, a különböző fórumokon tartott előadások sem bizonyultak elégségesnek sokak számára. A HNT rapid kérdőívét kitöltő borászati termelők két legnagyobb problémája, hogy egyrészt nincs megfelelő segítség a MOHU Partnerportálon a regisztrációhoz, másrészt nincsenek megfelelő tájékoztató anyagok, vagy azok nehezen értelmezhetőek.

Az első problémát itt nem tudjuk megoldani, a tájékoztatást azonban segítheti egy kis magyarázó, körüljáró leírás, melyben törekszem a könnyebb értelmezhetőségre. A leírtak azonban mindenképpen igényelnek némi előismeretet.

Kellett ez nekünk?

Európában vannak jobban és kevésbé környezettudatos országok. Önmagában az, hogy egy ország milyen arányban él a természeti adottságaiból, nem határozza meg, hogy mennyire tartja a környezetet tisztán, mennyire vigyáz annak fennmaradására. A fogyasztói társadalomban rengeteg felesleges hulladék képződik. Ennek a hulladékmennyiségnek nagy része nem kerül újrahasznosításra vagy ártalmatlanításra. Eltérő mértékben, de valószínűleg minden országban van olyan hulladék, ami szeméttelepen, lerakóban végzi. Ennek a mennyiségnek a csökkentése közös érdek, ezért az Európai Unió új elvek mentén gondolta át a csomagolóanyagok felhasználásának, visszagyűjtésének és újrahasznosításának feladatkörét. Különböző időpontokhoz csatoltan célértékeket határozott meg a tagállamok részére a csomagolások visszagyűjtésére, illetve az újrahasznált vagy újrahasznosított csomagolóanyagok felhasználására vonatkozóan. A tagállamoknak azonban nem mindegyike tudta ezeket a célértékeket elérni. Hazánknak sem sikerült. Ezért szükség volt a rendszer újragondolására. Hogy jól vagy rosszul gondolkodtak-e a döntéshozók, ennek a cikknek nem témája. Az azonban igen, hogy koncesszió keretében történő hulladékgazdálkodási feladat-végrehajtás mellett döntöttek. A koncessziós pályázaton egy cég indult, meg is nyerte. Ez a MOL Nyrt. volt, amely a feladatra létrehozta MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. nevű leányvállalatát. A MOHU neve valószínűleg már mindenki számára ismert.

Sokak szerint a tavaly július 1-jéig működő sokszereplős rendszer jó volt. De ha tényleg az lett volna, akkor nem lettek volna elhagyott, eldobált vizes- vagy italospalackok, út szélén, erdőben lerakott szemeteszsákok, fotelek és fürdőkádak.

A MOHU tevékenységének (remélhetőleg) legfontosabb célja, hogy Magyarországon nőjön a hulladékok visszagyűjtésének hatékonysága: több műanyag- és üvegpalack, aludoboz, papír, fém, fa és egyéb hulladék kerüljön újrafelhasználásra vagy újrahasznosításra.

A kérdésre visszatérve tehát igen, kellett az országnak egy hatékony hulladékgazdálkodási rendszer, és nem csak az uniós célértékek miatt. Az már más kérdés, hogy a MOHU megoldása tényleg megoldás-e.

Ami azonban fontos része a fentieknek, hogy mindez a hazánkban képződött hulladékkal kapcsolatos. Rólunk szól. Ez tehát egy fontos iránymutató, ha valaki el szeretne igazodni az útvesztőben.

Micsinál a hogyishívják?

Hosszan lehetne foglalkozni azzal, hogy a hulladékkérdés megoldódik-e minden részletében. Ami azonban az ágazatot jelenleg leginkább érinti, az az EPR és a DRS. Az EPR (Extended Producer Responsibility) a kiterjesztett gyártói felelősség, ami röviden annyit jelent, hogy a termék előállítója (gyártó) felelős azért, hogy a terméke vagy annak csomagolása egyszer majd hulladékká válik, és azt a hulladékot valakinek össze kell gyűjtenie, el kell szállítania, újrafelhasználásra vagy újrahasznosításra elő kell készítenie, vagy éppen meg kell semmisítenie. Éppen ebben különbözik az új rendszer a környezetvédelmi termékdíj rendszerétől. Az alapgondolat az, hogy a csomagolóanyag önmagában csak ugyanolyan termék vagy alapanyag, mint bármi más. Nem szennyezi a környezetet. Ezért a csomagolóanyag forgalmazásához nem kell ehhez kapcsolódó kötelezettségeket és költségeket kötni. Amiből hulladék képződik, az a csomagolás. A csomagolást pedig a gyártók állítják elő akkor, amikor a termékeiket becsomagolják. Így ők felelősek annak környezetre gyakorolt hatásáért, vagyis nekik kell gondoskodniuk annak eltüntetéséről, finanszírozniuk feldolgozását vagy a csomagolási rendszerbe történő visszatérését.

Hát nagyjából ez a kiterjesztett gyártói felelősség, vagyis az EPR lényege.

A kötelező visszaváltási rendszer, vagy DRS (Deposit Return System) az EPR egyik eszköze. Arra szolgál, hogy a csomagolóanyagok egy része hatékonyabban kerülhessen visszagyűjtésre. Ahhoz, hogy a DRS bevezetése valóban indokolt és könnyebben elfogadható legyen, először meg kellett szüntetni a szelektív gyűjtőszigeteket. Ahol nincs háztól történő szelektív hulladékszállítás, ott a lakosok nem tudtak mit kezdeni az italok műanyag- és üvegpalackjaival, így kénytelenek voltak a háztartási hulladékkal együtt kidobni. Azonban ha valakinek fontos, és már hozzá is szokott ahhoz, hogy szelektíven gyűjtse az újrahasznosítható hulladékot, azt kifejezetten zavarja, hogy a lerakóba kerüljön az amúgy nem oda való szemét. Amikor ez a zavaró hatás már elérte a tűréshatárt, akkor jött a megoldás: a visszaváltási rendszer. Igaz, hogy nem a kapu elé kell csak kitenni a műanyagflakonokat és üvegpalackokat, hanem el kell vinni őket egy automatához, de ezt bármikor meg lehet tenni, nem kell otthon gyűjtögetni az elszállításra várva. Praktikus, ráadásul pénzt is kapunk érte. Akkor is, ha az csak némi „visszatérítés” a korábban a boltban kifizetett összegből. Ha visszahozod, kapsz valamit. Mint egy jutalom.

Nagy vonalakban ez a kötelező visszaváltási rendszer, vagyis a DRS lényege.

A legfontosabb hulladék-anyagáramok közül a legtöbb (nagyjából minden, ami a piacon ér valamit) bekerült a koncessziós társaság tevékenységi körébe. A csomagolások, az ágazatban elsősorban a műanyag- és üvegpalackok az EPR-rendszeren keresztül többlépcsős kötelezettséget keletkeztettek a gyártóknál: nyilvántartás, adatszolgáltatás, díjfizetés. A csomagolásokról részletes nyilvántartást kell vezetni, amiből a forgalomba hozatalhoz kapcsoltan el kell készíteni a negyedéves jelentést, majd annak a hulladékgazdálkodási hatóság felé történő leadását követően a MOHU kiállítja a számlát, amit be kell fizetni.

Ezt mindenkinek meg kell tennie. Ezenfelül azonban annak, aki 1 dl és 3 l közti térfogatú műanyag, üveg- vagy fémpalackba tölti az italtermékét (itt: borát), alapértelmezés szerint csatlakoznia kell a kötelező visszaváltási rendszerhez. Kivéve, ha… – és itt lépünk be igazából az útvesztőbe.

Most akkor tényleg számít a méret?

Nagyon is! Az egészen kicsik ugyanis megmaradhatnak az egyszerűbb EPR-rendszerben, a nagyobbak azonban kénytelenek lesznek a termékeiket a DRS-be bevinni. Ha egy borászat csekély mennyiségű kibocsátó, vagyis a borával egy év alatt legfeljebb ötezer darab 1 dl és 3 l közti térfogatú üveg-, fém- vagy műanyag palackot töltött meg, akkor a következő évben csak az EPR-szabályoknak kell megfelelnie. Így csak negyedévente kell jelentést tennie a hulladékgazdálkodási hatóság felé, és egy számlát kell befizetnie. A nyilvántartását a műanyag palackok esetén kilogramm, az üvegpalackok esetén darab alapon vezetheti, azonban az üvegekhez kapcsolódó kiegészítő csomagolással (pl. karton) nem kell külön foglalkoznia, mert azok az átalányrendszer részét képezik.

Ha azonban több ilyen (alapvetően DRS-köteles) palackot is letöltött, akkor már magasabb szintre léphet: kölcsönös kapcsolatot alakíthat ki a MOHU-val. A nyilvántartását az üvegpalackokra vonatkozóan már nem csak darab, de kilogramm alapon is vezetnie kell, és a negyedéves hatósági jelentés mellett havonta meg kell küldenie a MOHU részére a forgalomba hozott mennyiségről szóló jelentést. Ez természetesen havi szintű fizetési kötelezettséget is jelent. Ugyanakkor nem szabadul meg teljesen az EPR-től ezekre a termékekre vonatkozóan sem, ha üvegpalackba tölti a borát. Az átalánydíjba foglalt csomagolóanyagok közül azok után, amelyek nem kerülnek be az automatákba (kiegészítő csomagolás), megmarad egy minimális (1,36 Ft/db mértékű) EPR-díj fizetési kötelezettség.

Mindig vannak kivételek

A csekély mennyiségű kibocsátáson túl a jogszabály alapértelmezésként is tartalmaz több olyan esetet, ami felmentést ad a DRS alkalmazása alól.

Az egyik alapfeltétel a DRS rendszerben történő forgalomba hozatalhoz, hogy az italcsomagolásból Magyarországon lesz-e hulladék. Ha nem, akkor nem kell bevinni a DRS-be, sőt, az EPR-be sem, és díjakat sem kell fizetni utána. Ilyen például az a lehetőség, hogy a kereskedőpartner nyilatkozhat az átvett mennyiség legalább 60%-ának külföldre szállításáról. Ugyanide tartozik a repülőtéri duty free shopban történő értékesítés. Az ide szánt termék nemcsak DRS-en kívül maradhat, de ez a fajta értékesítés az EPR-rendelet szerint nem is minősül forgalomba hozatalnak.

Ugyanígy nem kell DRS-ben forgalomba hozni azokat a palackokat, amelyeket az automata nem tud kezelni vagy olvasni. Ha egy csomagolás például nem palack alakú, akkor alapvetően nem felel meg a kritériumoknak. Ennek megítélése azonban a MOHU hatásköre, ahogyan az automata általi kezelhetőséget is ők tudják megvizsgálni. Az olvashatóság kicsit más kérdés. Ha például rossz minőségű a vonalkód nyomtatása vagy az túl fényes, csillogó felületen van, akkor azon a gyártó (lehetősége szerint) változtatni kénytelen. Ha azonban a palacknak nincs olyan sima felülete, amelyen a vonalkód olvashatóan elhelyezhető lenne, akkor az a palack speciálisnak tekinthető, és a MOHU a megvizsgálás után valószínűleg elutasításról szóló értesítést küld majd. Így ezt a kérdést már árnyaltan kell kezelni és alaposabban kell megvizsgálni.

Azok a termékek, amiket 2024. június 30-ig már forgalomba hoztak, szintén EPR-ben maradhatnak. Itt azonban a forgalomba hozatal nem a forgalombahozatali eljárás kapcsán kiadott határozat meglétét jelenti, hiszen ilyen csak a borászati termékek esetén létezik. Nem is a jövedéki törvény szerinti szabadforgalomba bocsátást, bár ebben még várható változás.

Ezek a kivételek (és egyéb, itt nem említett, de az EPR- vagy DRS-rendeletben meghatározott esetek) mindenféle italtermék előállítójára vonatkoznak. Vannak azonban olyanok, amelyek csak a borászati termékek esetén érvényesek vagy értelmezhetőek. Ezek közül a legfontosabb, hogy azokat a borászati termékeket, amelyek 2023. december 31-ig megkapták a négyjegyű forgalomba hozatalai azonosítójukat és letöltésre is kerültek, DRS-en kívül hozhatóak forgalomba a készlet kimerüléséig. Függetlenül attól, hogy a Nébih-határozat mikor készült el. Különösen fontos, hogy csak a forgalomba hozatali azonosító kiadásának időpontja számít, hiszen nagyon sok tétel ragadt bent a borászati laborban november és február között. Ha a határozat kiadásának időpontjához lenne kötve, akkor ezzel a könnyítéssel számos tétel esetében nem tudtak volna élni a borászatok.

A forgalomba hozatal pontos fogalma és esetei az EPR-rendeletben kerültek meghatározásra. Ezzel pedig megint eljutottunk egy nagyon kacskaringós és sok elágazással tarkított folyosóra.

Forgalomba hoztam. Vagy mégsem?

Alapértelmezés szerint a forgalomba hozatal a termék első alkalommal történő forgalmazása, vagyis kereskedelmi tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára Magyarország területén, ellenérték fejében vagy ingyenesen.

Forgalomba hozatalnak számít az értékesítés, vagyis a bor eladása, átadása, akkor is, ha nem kapunk érte pénzt. A saját célú felhasználás, amikor mi magunk használjuk fel azt a csomagolást vagy a tartalmát. Itt a legfőbb irányelv: a csomagolásból hulladék lesz-e. Ha igen, akkor kötelezettségünk keletkezik függetlenül attól, hogy annak pénzügyi vonzatát tovább tudjuk-e hárítani. Ha nem értékesítjük a bort, hanem kitöltögetjük a vendégünknek, és nem kérünk érte pénzt, az egyutas palackunkból máris hulladék lesz. Azzal tehát valakinek kezdenie kell valamit. A kukásautónak el kell szállítania, az újrahasznosítható csomagolást elő kell készíteni és aztán újra is kell hasznosítani.

Minden olyan folyamat, amelyet mi kezdünk el, és amelynek a végén a csomagolásból hulladék lesz Magyarországon, nálunk keletkeztet nyilvántartási, jelentési és fizetési kötelezettséget. Mi leszünk a felelősek a hulladékért és a kezeléséért.

A jogszabály lehetőséget ad arra is, hogy készletre vétellel vezesse valaki a csomagolásokról vezetett nyilvántartását. Ebben az esetben a palackozás utáni készletre vétel alapján kell adatot szolgáltatni és díjat fizetni. A mostani átmeneti időszakban ez jó megoldásnak tűnhet azok számára, akik a termékeiket minél nagyobb arányban szeretnék DRS-en kívül tartani. Ez a döntés azonban nagyon komoly körültekintést igényel, mivel csak egyféleképpen lehet nyilvántartást vezetni akkor is, ha van EPR-ben és DRS-ben forgalomba hozott termékünk is. A készletre vétellel történő nyilvántartás vezetésről csak negyedév végén lehet áttérni a forgalmazás alapú nyilvántartás vezetésre. Emellett áttéréskor leltárt kell készíteni, és a különböző nyilvántartások alapján jelentett készleteket elkülönítetten kell kezelni és tárolni, hogy egyértelműen megállapítható legyen, mely termékek szerepeltek az adatszolgáltatásban és melyek nem, illetve melyek után került megfizetésre az EPR és/vagy DRS díj, valamint a visszaváltási díj.

A legfontosabb szempont azonban az, hogy a készletre vétel alapján történő nyilvántartás vezetés esetén a díjfizetés közvetlenül a letöltés/lecsomagolás utáni negyedévet (EPR-ben) vagy hónapot (DRS-ben) követően keletkezik. Így azokra a palackokra vonatkozóan is be kell fizetni az EPR-díjat, DRS-ben a szolgáltatási, csatlakozási és visszaváltási díjat is, amelyeket esetleg csak évek múlva tudunk majd értékesíteni. Tekinthetjük ezt akár befektetésnek is. Azoknak a borászatoknak tehát, amelyek likviditási gondokkal küzdenek, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy egy adott tételben sokáig álljon a pénzük, nem szerencsés a DRS elkerülése érdekében a készletre vétellel történő nyilvántartás-vezetést választani.

A vita tárgya

A DRS-rendszer legtöbbet kifogásolt része a MOHU-s termékregisztráció. A kezdeti szabályok mostanra sok részletükben egyszerűbbé váltak. Kevesebb csomagolást kell beküldeni fizikai bevizsgálásra (auditra) és lehetőség van egyszerűsített regisztrációra is. Ennek ellenére jelenleg nagyon sok a probléma az eljárással, sokaknak akadt el terméke, nehezen kapnak róla információt, és sokszor nem is tudnak arról, hogy gond van, csak várnak a jóváhagyásra. Aztán kiderül, hogy hiába, mert valami nem ment megfelelően. Kellett volna még tenni, írni, küldeni valamit.

 

Ahogy a cikk elején is írtam, a legtöbben azt kifogásolták, hogy nincs megfelelő segítség a MOHU Partnerportálon a regisztrációhoz. Emiatt fordulhat elő olyan nagy számban, hogy hiányosan vagy hibásan indul egy regisztráció, és még csak nem is lehet tudni róla.

A borászatok szerint a másik komoly probléma az, hogy nincsenek megfelelő tájékoztató anyagok, vagy azok nehezen értelmezhetőek. A MOHU rengeteg segítő anyagot tett fel a dokumentumtárába, melyek részletes leírást tartalmaznak, képekkel illusztráltak, magyarázó jellegűek. Ezek átnézése mindenképpen indokolt, mielőtt valaki regisztrációba kezd, illetve akkor is, ha esetleg elakad valahol. Sok problémára egyszerű megoldás létezik, csak nem tudunk róla.

Szeretünk sok mindent személyes kontaktus segítségével intézni. A MOHU ügyfélszolgálata azonban olyan, mint a legtöbb szolgáltatóé: embert nehezen lehet elérni, vagy ő alapvetően nem tud a konkrét problémában segíteni, és az e-mailekre sem mindig érkezik olyan válasz, amilyet várunk. Ennek megfelelően nagyobb önállóságot igényel a rendszer használata, mint ami egy ilyen szintű feladat elvégzésénél elvárható lenne. Emiatt (is) az adminisztráció időigénye jelentős, a vele járó feszültség nagy, a sikerélmény keveseknek adatik meg.

Az új rendszerek bevezetése mindig nagy toleranciát és türelmet igényel az érintettek részéről. Ezt is csak így lehet túlélni és elfogadni.

Biztató szavaim nincsenek, nem is írnék, mivel gyakorlati használója nem vagyok a rendszenek. Csak még egy tanács annak, ki nyitott rá: a rendszer gyakorlati alkalmazása túlságosan fontos ahhoz, hogy félvállról lehessen venni.

Szmilkó Gabriella