A Hazai Biológiai Alapok Helyzete
Mostanában -hogy egyre sötétebb fellegek gyülekeznek az ágazat eddig sem felhőtlen egén- gyakran esik szó a kialakult helyzet okairól, de kicsit kevesebb a megoldási lehetőségekről.
Nem elég a termékpálya végével foglalkozni, mert a számok világosan mutatják, mi termeljük Európa legdrágább szőlőjét és mi adjuk el a legolcsóbb borát. Hogy ebből kiutat találjunk, az alapokat is rendbe kell(ene) tennünk.
A szőlőtermesztés az elmúlt ötven évben többet változott, mint az azt megelőző ötszáz évben és a következő öt évben többet fog, mint az elmúlt ötvenben. A minőségen túl – ami alapvetés- egyre nagyobb hangsúlyt kap a hatékonyság és a termelésbiztonság. Ez a két bűvös szó fogja eldönteni, hogy a szűkülő piacon ki marad életben. Ezek kulcsa pedig a biológiai alapokban rejtőzik, hiszen ha a fundamentum nem stabil akkor az egész szerkezet ingatag lesz.
A termőterületeink folyamatosan csökkenek, ami a keresletcsökkenés fényében logikus piaci folyamat, azonban ennek mellékhatásaként tovább öregszik az ültetvényállomány. Kis piaci rések igényeitől eltekintve viszont a túlkoros, tőhiányos ültetvényeken esély sincs a hatékony termelésre.
A szaporítás alapját képező nemes törzsültetvényeink felülete azok rossz jövedelmezőképessége, létesítésük túlbürokratizáltsága, valamint a fajtafenntartás körüli komplex jogi, szervezeti bizonytalanság miatt folyamatosan csökken. Ennek eredményeképpen a szaporításra ideiglenesen engedélyezett „standard” alapanyagok aránya folyamatosan nő a magas biológiai értékű, minősített alapanyagok rovására, ezzel helyből rontva az újonnan létesült termőültetvények hatékonyságát, növényegészségügyi állapotát és végső soron élethosszkilátásait.
Törzsültetvényeink elöregedettek, fajtaszerkezetük, klónválasztékunk nem felel meg a piaci igényeknek. Ez különösen igaz az autochton fajtáinkra.
Ezek a megállapítások igazak az alanyültetvényekre is. Ha a mostani tendencia folytatódik, pár éven belül nettó importőrökké válunk ebből az alapanyagból is.
Az éghajlat és a fogyasztói szokások rapid változására a versenytársaink már reagálnak. Bár 30 évvel ezelőtt a klónszelekcióban a keresztezéses nemesítésben is a világ előtt jártunk, sajnos ezt az előnyünket nem tudtuk eddig aprópénzre váltani. Különösen nagy a felelősségünk a kárpát- medencei fajták növényegészségügyi szelekciója, patogénmentesítése, illetve a termesztés számára kedvezőbb termesztési és borászati tulajdonságokkal rendelkező változatok megtalálása tekintetében. Ezt a munkát -ellentétben a világfajtákkal- nekünk kell elvégeznünk. Cél a magas minőségű, stabil, jó termesztési és borászati tulajdonságokkal bíró termékek előállítását szolgáló alapanyag biztosítása.
Mivel még a modern nemesítési eljárásokat használva is időigényes, de megkerülhetetlen, ezért középtávú feladatként kell kitűzni új fajták és ellenálló fajhibridek előállítását, amelyek ökológiai és ökonómiai szempontból is fenntartható alternatívát kínálnak a termelők számára a megváltozott körülmények között.
Prioritás, hogy az így létrejött értékek piaci előnyeit először és elsősorban a hazai termelői közösség élvezze, ezért a használat szabályait az ő érdekeik szem előtt tartásával kell megalkotni. Fontos, hogy megfelelő ösztönzőrendszerrel a hazai igényekhez folyamatosan alkalmazkodó, mindig megújuló törzsültetvényi állomány létesüljön belföldön, ezzel biztosítva a genetikai erőforrás önellátását az ágazatban.
Felül kell vizsgálni az éghajlatváltozás miatt a művelési rendszereket, termesztéstechnológiai gyakorlatokat. A környezetvédelemre fordított figyelmet növelni kell, az ökológiai lábnyom csökkentésére irányuló technológiai kutatásokat kell végezni. Keresni kell azokat a nem honos fajtákat, amelyek a következő évtizedekben bővíthetik vagy részben lecserélhetik a most használt fajtakörünket.
Ezt a komplex feladatot véleményem szerint csak állami, szakmaközi, intézeti és termelői együttműködéssel lehet kivitelezni, mégpedig úgy, hogy minden szereplő azt a részfeladatot végezze, amihez a legjobban ért és rendelkezik hozzá a megfelelő erőforrásokkal. Az ilyen horizontális kooperációkra számos jó gyakorlat létezik a világon, nem szükséges a rendszert az elejétől felépítenünk, csupán adaptálni kell a hazai viszonyokra. Nem elvetendő a régió más országaival való feladatmegosztás sem.
Ehhez azonban elodázhatatlan olyan jogi környezet megteremtése, ami mind a nemesítők, mind a termelők számára biztos, kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés feltételeit teremti meg.
Az erkölcsi támogatáson és a biztos szabályzási környezet megteremtésén túl megkerülhetetlen az állam anyagi szerepvállalás a folyamatok hossza és költségeinek nagysága miatt. A genetikai innovációba fektetett adóforintok gazdasági és társadalmi hasznossága megkérdőjelezhetetlen, ennek nagysága determinálja a következő évtizedek versenyképességét az agrárszektorban.
A HNT küldöttgyűlése által meghosszabbított szakmaközi intézkedés erős jelzés a döntéshozók számára, hogy a termelők felelősséget éreznek saját jövőjük iránt és ezért anyagilag is hajlandóak áldozatot hozni. A felelősségünk közös. Ne feledjük: a válság egyben lehetőség is, hogy a megváltozott feltételekhez igazítsuk a gazdálkodásunkat. Ne szalasszuk el, fordítsuk hasznunkra, úgy mint másfél évszázada tették elődeink a filoxéravész után!
Molnár Ákos