A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer és a visszaváltási díjas rendszer 2024. január 1. után
Az Európai Unió 2015-ben kezdett bele a hulladékgazdálkodással kapcsolatos szabályozás jelentős mértékű átalakítását célzó jogalkotási folyamatba. A körforgásos gazdaság a hulladékokat másodlagos erőforrásként figyelembe vevő új szemlélet. A tagállamoknak ehhez a szemlélethez kell igazodniuk 2030-ig, és olyan rendszert kell megvalósítaniuk saját határaikon belül, amely alkalmas a keletkezett hulladék visszagyűjtésére és minél nagyobb arányú újrahasznosítására.
A cél megvalósítása érdekében az elmúlt években több olyan uniós jogszabály is életbe lépett, amely a le nem bomló anyagok felhasználását korlátozza, csökkenti a keletkező hulladék mennyiségét, illetve ösztönzi az újrahasznosított alapanyagok felhasználását.
Az újrahasznosítás legfontosabb feltétele a visszagyűjtés, aminek aránya Magyarországon nem csak az uniós átlagtól, de a célértékektől is elmarad. Az új szabályozás szétválasztja a szelektív gyűjtés egyes részeit, és a konform italcsomagolásokat erre a célra kialakított gyűjtőpontokra irányítja át. A rendszer ugyanakkor nagyban feltételezi a fogyasztók megfelelő informáltságát és tudatos hulladékkezelését, valamint a teljes szintű országos lefedettséget.
Elsődleges kapcsolódó jogszabályok:
2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról
2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról
343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról
80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól
450/2023. (X. 4.) Korm. rendelet a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályairól
8/2023. (VI. 2.) EM rendelet a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység ellátásával összefüggő díjak, a díjalkalmazási feltételek, valamint a díjmegfizetés rendjének megállapításáról
23/2023. (XI. 30.) EM rendelet a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység ellátásával összefüggő díjak, a díjalkalmazási feltételek, valamint a díjmegfizetés rendjének 2024. évi megállapításáról
Kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer
2023. július1-jével a gyártóknál keletkező hulladékok meghatározott körére vonatkozóan a környezetvédelmi termékdíjat részben felváltotta a gyártói felelősségi (EPR) díj. Az EPR díjat az első belföldi forgalomba hozó, adóraktárból kitároló vagy saját célú felhasználó fizeti meg. Maga a fizetendő díj a csomagolóanyagok megnevezésére, KF kódjára, származására (külföld vagy belföld) és az értékesített mennyiségre vonatkozó nyilvántartás alapján elkészített és benyújtott adatszolgáltatás alapján kerül megállapításra.
A borászati termékek üveg csomagolása után az EPR rendszerben átalánydíj fizethető. Ez magába foglalja a palack tartozékain kívül a kiegészítő csomagolást is, tehát pl. a kartont vagy a papírtáskát.
2023. IV. negyedévére vonatkozóan az EPR adatszolgáltatást január 20-ig kell teljesíteni a hulladékgazdálkodási hatóság felé. A forgalomba hozott körforgásos termékről a 80/2023. Korm. rendelet 4. melléklet 1. pontja, átalánydíj fizetéssel érintett termékek (üvegpalackban forgalomba hozott borok) esetén a 4. melléklet 4. pontja szerinti adattartalommal vezetett nyilvántartás adatai alapján, az országos hulladékgazdálkodási hatóság által közzétett formanyomtatványon kell adatot szolgáltatni. A bejelentett adatokat a hatóság adja át a MOHU Zrt. részére, aki ezután kiállítja és megküldi a számlát a gyártók részére.
2024. január 1. után az 1 dl-től 3 literig terjedő űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg palack és doboz italcsomagolásba töltött termékek csak kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) hozhatóak forgalomba.
A forgalomba hozatal fogalma ebben a környezetben eltér az ágazatban használttól. Itt kifejezetten forgalmazást jelent, tehát kereskedelmi egység vagy végső fogyasztó felé történő értékesítést. A két értelmezés közti különbség hatásainak csökkentését szolgálja, hogy a december 31. előtt forgalomba hozatali azonosítót kapott és végső kiszereléssel ellátott borászati termékek EPR rendszer szabályainak megfelelően hozhatók forgalomba időkorlát nélkül, tehát amíg a tétel el nem fogy.
A DRS lényege, hogy az italok elfogyasztása után a csomagolásuk ne kerüljön a háztartási hulladék közé, hanem minél nagyobb arányban kerüljön visszagyűjtésre. Ennek biztosítása érdekében az üveg, műanyag és fém italcsomagolásokra 50 Ft visszaváltási díjat kell fizetni vásárláskor, amit akkor kap vissza a fogyasztó, ha az üres csomagolási egységet egy kézi visszaváltóhoz vagy automatához visszaviszi.
A fogyasztói oldalról látszólag egyszerű és érthető rendszer a háttérben sok feladatot és költséget, esetenként akár újdonságot is tartogat a borászati termelők számára.
A kötelező visszaváltási rendszer csomagolás-visszagyűjtési feladatait a MOHU Zrt. végzi. A rendszerhez való csatlakozás a kivételektől eltekintve kötelező.
Mi az, ami EPR rendszerben forgalmazható január 1. után is?
Nem lesz kötelezően visszaváltási díjas annak a borászati terméknek a csomagolása:
- amelynek előállítója éves szinten 5000 darab (üveg, műanyag vagy fém) kiszerelési egységnél kevesebbet hoz forgalomba;
- amely 2023. december 31. előtt kapott forgalomba hozatali azonosítót és végső kiszerelést – a kereskedelmi forgalomba kerülés időpontjától függetlenül;
- amelyet 2024. június 30-ig kereskedelmi forgalomba hoztak;
- amely esetén a regisztrációs eljárás költségei a termék bekerülési értékéhez képest aránytalanul magasnak bizonyulnak – erre vonatkozóan részletes indoklással ellátott írásos kérelmet kell benyújtani a MOHU Zrt. felé;
- amelynek csomagolását az automaták nem tudják kezelni (pl. egyedi csomagolásuk van vagy túlméretesek) – ezt a MOHU Zrt. megvizsgálja.
Mit kell tenni DRS-ben?
Ahhoz, hogy az üveg, műanyag vagy fém csomagolásban forgalomba hozott termék kereskedelmi egység vagy végső fogyasztó számára értékesíthető legyen, a terméket regisztrálni kell a MOHU elektronikus felületén. Meg kell adni a termék adatait és jellemzőit, valamint a csomagolóanyag paramétereit. Ennek részleteiről itt olvashat. A termékregisztráció rendszerhasználati útmutatója itt található.
A regisztrációt a forgalmazás előtt legalább 45 nappal meg kell kezdeni.
A regisztrációs eljárásra és a visszaváltási rendszerben a gyártók által fizetendő díjakra vonatkozó részletes szabályokat a gyártói szabályzat tartalmazza, melyet itt érhet el.
A regisztráció után a termék csomagolásából mintát kell küldeni a MOHU Zrt. és auditor partnerei részére. A címekről és a darabszámokról itt található pontos információ.
A palackok címkéjén fel kell tűntetni a visszaváltási rendszerben használt logót. Az ennek részleteit tartalmazó útmutató itt érhető el.
A logón kívül a terméknek olyan vonalkóddal (EAN-kóddal vagy GTIN-kóddal) kell rendelkeznie, amely eltér a korábban kereskedelmi forgalomban lévő termékek kódjaitól. Ha valaki eddig nem használt EAN-kódot, most tartományt kell igényelnie (GS1 Magyarország).
A regisztrációs eljárást úgy is el lehet kezdeni, hogy a forgalmazni kívánt termék címkéjének valamely részlete még nem végleges. Amikor azonban a tervből már kialakul a végső változat, akkor azt is el kell küldeni a regisztráció véglegesítéséhez. Ha a későbbiekben változik valamely részlet a címkén vagy a csomagoláson, akkor már elég csak a változással érintett csomagolásrészt beküldeni elektronikus formában, és a MOHU Zrt. eldönti, hogy a változás toleranciaszinten belül van-e. Amennyiben nem, akkor a csomagolást új verzióként csatolni lehet az eredeti regisztrációhoz, nagyobb változás esetén azonban új regisztrációra van szükség.
Az értékesítés akkor kezdhető meg, ha az eljárás lezárásáról a MOHU Zrt. értesítést küld a termelőnek. A kereskedelmi egységnek vagy végső fogyasztónak eladott termékről szóló számlán vagy egyéb bizonylaton külön tételként kell feltüntetni a kötelező visszaváltási díjat. Ez lesz az alapja a termelő (gyártó) visszaváltási díjfizetési kötelezettségének.
Nyilvántartás és adatszolgáltatás
A DRS-ben értékesített termékekről (csakúgy, mint az EPR rendszer esetén) nyilvántartást kell vezetni és jelentést kell tenni. Minden hónap 15-éig meg kell küldeni a MOHU Zrt. részére az előző hónapban értékesített termékek csomagolásának mennyiségét kilogrammban. Ha valaki átalánydíj fizetést alkalmazott az üvegpalackba töltött borászati termékeire az EPR rendszerben, akkor a DRS-be kerülő palackon kívüli egyéb csomagolóanyagokra (karton, papírtáska stb.) vonatkozóan EPR adatszolgáltatási és díjfizetési kötelezettsége marad. Emiatt az értékesítésről darabra vetítve is be kell számolnia.
A hulladékgazdálkodási hatóság felé negyedévente kell jelentést küldeni az értékesítésről, a negyedévet követő hónap 20. napjáig.
A nyilvántartás és az adatszolgáltatás adattartalmát a 80/2023. Korm. rendelet 4. melléklete tartalmazza.
Díjfizetés
Az adatszolgáltatás alapján megállapított különböző díjakról a MOHU Zrt. állítja ki a számlát, és megküldi azt a termelőnek. A díjakat a hónap végéig kell megfizetni.
Termékdíj visszaigénylés
Azokra a csomagolóanyagokra, amelyeket a termelő még az EPR rendszer bevezetése előtt beszerzett, a vásárláskor megfizetett termékdíj visszaigényelhető. A visszaigénylést a NAV termékdíj bevallására szolgáló nyomtatványával lehet megtenni, az erre szolgáló jogcímek: 2901 belföldi értékesítés, 4901 külföldi értékesítés. A visszaigényléshez megfelelően igazolni kell, hogy a csomagolóanyagra a gyártó megfizette az EPR (vagy későbbiekben a DRS) díjat.
A tennivalókról itt tekintheti meg az összefoglaló táblázatot.